27 új autóbuszt és kisbuszt állítottak forgalomba Szabadkán

Szabadkán szinte teljesen megújult a városi és elővárosi tömegközlekedés járműparkja, amelynek átlagéletkora jelenleg mindössze egy év. A közlekedésbe további 27 új járművet állítottak be, így összesen 58 autóbusz és kisbusz áll rendelkezésre.

Az újonnan forgalomba állított járművek között tíz, városi járatokon közlekedő autóbusz, 13 elővárosi autóbusz és négy kisbusz található. A járműpark ezzel három járművel meghaladja a Szabadka városa és az obrenovaci Trans-jug vállalat között kötött szerződésben előírt, legalább 55 járműből álló flottát – írja a Dnevnik.

A járműpark megújítása két szakaszban történt. Az autóbuszok első része tavaly érkezett Szabadkára, a második, egyben utolsó beszerzés pedig most fejeződött be.

Az új járműveket a városi és az elővárosi járatokon egyaránt használják. A fejlesztés célja a tömegközlekedés megbízhatóságának növelése, valamint a kényelmesebb és biztonságosabb utazás biztosítása.

Az új autóbuszok egy része sűrített földgázzal, CNG-vel működik, ami a hagyományos meghajtású járművekhez képest alacsonyabb károsanyag-kibocsátást tesz lehetővé.

A beszerzés lezárása alkalmából Stevan Bakić, Szabadka polgármestere a Városházán egyeztetett Dejan Petkovićtyal, a Trans-jug igazgatójával. A találkozón elhangzott, hogy a fejlesztés befejezésével a szabadkai tömegközlekedésben használt járművek átlagéletkora mindössze egy évre csökkent.

A fejlesztéssel a régebbi járművek jelentős részét új autóbuszokra cserélték, így Szabadka tömegközlekedési járműparkja jelenleg az egyik legfiatalabb Szerbiában.

Címlapkép: Subotica.com

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT