Fábry Sándor Vajdaságban: szeptemberben Óbecsén lép fel a humorista
Nem ér véget a nyár a vajdasági magyar nagyrendezvényekkel: a sűrű augusztusi programok után szeptember elején Fábry Sándor érkezik Óbecsére.

„Augusztus 20. – A nemzet ünnepe – Ezer éve együtt Európában”– ezt az új nevet kapta az augusztusi nemzeti ünnepünk

Huszonötödik alkalommal rendezik meg az Interetno fesztivált Szabadkán, augusztus 20. és 24. között – közölték a szervezők szabadkai sajtótájékoztatójukon kedden.

A Green Future Fesztivál immár tizennègy éve indult útjára – mára pedig a térség egyik legmeghatározóbb, kihagyhatatlan nyári zenei eseményévé
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List. A

A rendőrség letartóztatta az 52 éves, Novi Pazar-i I. R.-t, akit hat idős ember kirablásával gyanúsítanak – közölte a Belügyminisztérium

Halász Bence 84 méter 25 centiméteres dobásával, új magyar csúccsal, a világ idei legjobb eredményével pályafutása első felnőtt aranyérmét szerezte

A rendőrség letartóztatta az 52 éves, Novi Pazar-i I. R.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat idős embert rabolt ki –

Dr. Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség Intéző Bizottságának elnöke, a Vajdaság AT Képviselőházának elnöke kedden Budapesten részt vett Dr.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem

Több mint százéves gőzhajó roncsa vált láthatóvá a Száva rendkívül alacsony vízállása miatt Szerbiában: a Slovenac nevű vontatóhajó maradványai több

A Delibláti-homokpusztán továbbra is aktív a tűz, de a helyzet valamivel stabilabb, mint az elmúlt napokban, a mára előrejelzett magas