A Duna alacsony vízállása miatt egy műanyag zacskóba csomagolt bomba került elő a folyó partján, a Čortanovcinál található strandon. A robbanószerkezetet helyiek találták meg, a rendőrség a bejelentést követően biztonságosan eltávolította – számolt be róla a VajMa az IN Medija információira hivatkozva.
A helyiek közlése szerint a bombát kedden találták meg, miután a Duna visszahúzódása miatt olyan partszakaszok is szárazra kerültek, amelyeket magasabb vízállásnál még víz borít.
A lakosok arra figyelmeztettek, hogy a folyóba dobott fegyverek és robbanószerkezetek az alacsony vízállás idején ismét előkerülhetnek, és veszélyt jelenthetnek a környéken tartózkodókra.
Felidézték, hogy három-négy évvel korábban ugyanezen a területen négy puskát is találtak, amelyeket szintén a Dunába dobtak.
Mint rámutattak, a magas vízállásnál mélyebb víz alatt lévő területek a folyó apadásakor a part részévé válhatnak, ezért a Dunába dobott fegyverek és más veszélyes tárgyak később ismét hozzáférhetővé válhatnak.
A helyiek szerint különösen nagy kockázatot jelent, hogy az ilyen tárgyak strandokon és más, rendszeresen látogatott partszakaszokon is előkerülhetnek, ahol akár gyermekek is megtalálhatják őket.
Címlapképünk illusztráció, forrás: AFP







