Humanoid robotokat gyártó üzem nyílik Szerbiában

Az AGIBOT az idei év első hat hónapjában mintegy 8400 humanoid robotot szállított le, 562 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A vállalat ezzel 44 százalékos részesedést ért el a globális piacon, és megelőzte az eddigi piacvezető Unitree Roboticsot.

Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter a Tanjug szerb hírügynökségnek azt mondta, Szerbia számára különösen jelentős, hogy az AGIBOT az országban nyitja meg első európai gyártóüzemét. A miniszter szerint a beruházással Szerbia bekapcsolódhat a gyorsan fejlődő humanoidrobot-iparba, valamint új technológiák fejlesztésébe és gyártásába.

Az AGIBOT július elején gyártotta le a 15 ezredik humanoid robotját. Ebből ötezret kevesebb mint három hónap alatt állítottak elő.

A miniszter felidézte, hogy májusban a hivatalos szerb küldöttség tagjaként Kínában járt, ahol Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel. A szerb delegáció több vezető kínai vállalat, köztük az AGIBOT és a Minth Group képviselőivel is tárgyalt.

A Minth már jelen van Szerbiában, Šabacban és Loznicában is működtet üzemeket. A szerb küldöttség kínai látogatása során megtekintette a vállalat innovációs központját és robotgyártó részlegét, ahol többek között robotkutyákat, háztartási feladatokra szánt robotokat és új generációs humanoid robotokat mutattak be.

Lazarević közlése szerint már a májusi tárgyalásokon szóba került, hogy Szerbiában hozzanak létre egy jelentős európai humanoidrobot-gyártó bázist. A šabaci üzemet a tervek szerint augusztus végén nyitják meg.

A miniszter által ismertetett adatok szerint az idei év első felében világszerte 19 100 humanoid robot került piacra, ami 272 százalékos növekedést jelent. Kína részesedése elérte a 97 százalékot. A mesterséges intelligencián alapuló humanoid robotokat ugyanebben az időszakban 141 országba exportálták, az export értéke pedig elérte a 807 millió eurót.

Lazarević szerint Szerbia célja, hogy ne csupán felvevőpiaca legyen az új technológiáknak, hanem azok gyártásába és fejlesztésébe is bekapcsolódjon, valamint az országban előállított termékeket más piacokra is exportálják.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Pexels

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT