A rumai J. P. (44) és J. P. (19) ellen őrizetet rendeltek el, mert a gyanú szerint különös kegyetlenséggel megölték az ópazovai L. A.-t (40).
A szerb Belügyminisztérium közleménye szerint a rendőrség egy eltűnt személy után kezdett nyomozni.
„A nyomozás során megállapították, hogy a gyanúsítottak április első felében egy Rumában bérelt lakásban fizikailag bántalmazták a sértettet, aki a sérüléseibe belehalt. Ezt követően a holttestet egy olyan családi házba szállították, amelyet időnként használnak, majd néhány nappal később – a bűncselekmény eltussolása érdekében – a ház udvarán elásták” – áll a közleményben.
A rendőrség a Mitrovicai Felsőfokú Ügyészség ügyészével együtt helyszíni szemlét tartott, amelynek során megtalálták az udvarban elásott, már bomlásnak indult holttestet. Az ügyész utasítására a holttestet az Újvidéki Igazságügyi Orvostani Intézetbe szállították boncolás céljából.
A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe vették, ezt követően büntetőfeljelentéssel a Mitrovicai Felsőfokú Ügyészség elé állítják.
Forrás: PannonRTV







