Oxigénhiány állhat a Tiszában tapasztalt halpusztulás hátterében
A Zentánál vett vízminták vizsgálata szerint nem mutatható ki rendkívüli szennyezés a Tiszában, ugyanakkor a szakemberek szerint a magas vízhőmérséklet,

A Zentánál vett vízminták vizsgálata szerint nem mutatható ki rendkívüli szennyezés a Tiszában, ugyanakkor a szakemberek szerint a magas vízhőmérséklet,

A rumai J. P. (44) és J. P. (19) ellen őrizetet rendeltek el, mert a gyanú szerint különös kegyetlenséggel megölték

2011. július 3-án pályafutása első wimbledoni bajnoki címét szerezte meg Novak Đoković, aki a férfi egyes döntőjében négy szettben legyőzte

Szerbia kormánya hivatalosan bejelentette a belföldi turizmust támogató új támogatási ciklust. Idén 30.000 utalványt osztanak ki, amelyek egyenként 10.000 dinárt

Nem kíméli a rendkívüli forróság a magyarországi tavakat. A Balaton már 30 fokos, a Velencei-tó vízszintje pedig történelmi mélypont közelében

Figyelmeztetést adott ki a Szerbiai Áramszolgáltató (EDS), miután Nyugat-Bácska több településén olyan személyek jelentek meg, akik az áramszolgáltató munkatársainak adják

Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban az erdélyi Máramaros megyében, Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült

A Shrek 5 épp egy év múlva érkezik a mozikba. Szabó Győző lett Shrek hangja, így a jövő júliusban bemutatásra kerülő ötödik filmben

Az extrém kánikula egyelőre nem tér vissza. A rövidke felfrissülés után a hétvégén ismét napos és meleg idő várható. A

Ősszel parlamenti és elnökválasztást tartanak Szerbiában – jelentette be Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke a Kompas hetilapnak adott

Július elsejétől kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. A

Szerbia-szerte a végéhez közeledik a búzaaratás. Az eddigi eredmények szerint a termés mennyisége megfelelő, a szemek minősége pedig jó, a