Csütörtök este Montenegróban motorbalesetet szenvedett Vlade Divac, egykori jugoszláv válogatott, aki éveken keresztül az észak-amerikai profi kosárlabdaligában erősítette a Sacramento Kings és a Los Angeles Lakers együttesét. Az NBA egyik első európai sztárja pénteken már átesett az operáción is.
Az 57 éves korábbi sportoló a montenegrói tengerparton közlekedési balesetet szenvedett és nem tudott lábra állni. Ezt követően kórházba szállították, és – a hírek szerint – a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült elkerülni a súlyosabb szövődményeket. Vlade Divac csípőprotézist kapott.
Vlade Divac a pályafutása után is aktív maradt és a humanitárius tevékenységekre irányult. 2007-ben alapította meg feleségével közösen az Ana és Vlade Divac Alapítványt, melynek célja a menekültek, szegény családok és fiatalok támogatása Szerbiában. Az alapítvány azóta számos lakhatási, oktatási és közösségfejlesztési programot indított, és az egyik legismertebb civil kezdeményezéssé vált a térségben.