Újabb két vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint a betegség természetes terjedéssel a szomszédos vadgazdálkodási egységből vagy akár Szerbia területéről is átkerülhetett.
A Nébih szerdai tájékoztatása szerint az egyik fertőzött vaddisznót diagnosztikai célból lőtték ki, a másik állatot pedig elhullva találták meg. Mindkét esetet a korábban már fertőzött területté nyilvánított Mohács és Homorúd közigazgatási területén, a Duna bal partján, az országhatártól néhány kilométerre regisztrálták.
A hatóság szerint az új esetek arra figyelmeztetnek, hogy növekszik a vírus Duna mentén északi irányba, valamint a Duna–Tisza köze felé történő terjedésének járványügyi kockázata.
A Nébih közlése alapján a betegség a vaddisznóállományban természetes úton terjedhetett tovább a szomszédos vadgazdálkodási egységből, vagy Szerbia területéről kerülhetett át.
Az új esetek miatt az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és a magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében.
EMBERRE NEM VESZÉLYES AZ AFRIKAI SERTÉSPESTIS
Az afrikai sertéspestis az emberre nem jelent veszélyt, a házisertés-állományokban azonban jelentős gazdasági károkat okozhat. A betegség vaddisznók közötti korai felismerésének egyik legfontosabb eszköze az elhullott állatok bejelentése és laboratóriumi vizsgálata.
A Nébih arra kéri a sertéstartókat, a vadászokat és az erdőt járókat, hogy következetesen tartsák be a járványvédelmi előírásokat, mivel ezeknek kiemelt szerepük van az afrikai sertéspestis további terjedésének megelőzésében.
Címlapképünk illusztráció, forrás: Freepik







