Csütörtökön, szeptember 24-én kezdi meg a Magyar Összefogás lista a Magyar Nemzeti Tanács választásán való induláshoz szükséges támogatói aláírások gyűjtését. Vajdaság-szerte 59 helyszínen várják a támogatókat.
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy csütörtökön megkezdődik a Magyar Összefogás lista aláírásgyűjtése.
Az induláshoz 1073 érvényes támogatói aláírásra van szükség, a cél azonban ötezer aláírás összegyűjtése. Pásztor Bálint arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy támogassák a lista választási indulását.
59 HELYSZÍNEN LEHET ALÁÍRNI
A VMSZ honlapján közzétett tájékoztatás szerint szeptember 24-én összesen 59 helyszínen gyűjtik az aláírásokat Vajdaság-szerte.
Szabadkán három helyszínen – a VMSZ székházában, a Zorka Helyi Közösségben és a Vasutas-település Helyi Közösségben – 8 és 19 óra között várják a támogatókat. Emellett többek között Csantavéren, Palicson, Hajdújáráson, Bajmokon, Törökkanizsán, Magyarkanizsán, Zentán, Adán, Óbecsén, Topolyán, Zomborban, Újvidéken, Nagybecskereken, Temerinben és Nagykikindán is lehetőség lesz az aláírásra.
A gyűjtéshez kisebb települések is csatlakoznak, egyebek mellett Majdányon, Rábén, Oroszlámoson, Tóbán, Törökfalun, Bácsfeketehegyen, Péterrévén, Bácskossuthfalván, Tornyoson, Doroszlón, Muzslyán, Szajánban és Magyarittabén is várják a támogatókat.
Az egyes helyszíneken eltérő időpontokban lehet aláírni, a teljes helyszín- és időpontlista a VMSZ honlapján érhető el.
A nemzeti tanácsi választásokat november 8-án tartják Szerbiában.
Címlapképünk illusztráció.







