Elindult a jelentkezés a topolyai Szármafesztiválra

Október 24-én tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szármafesztivált Topolyán, a Vásártéren. A rendezvény szervezői megnyitották a jelentkezést a hagyományos főzőversenyre, amelyre 5–10 fős csapatokat várnak.

A topolyai Szármafesztivál közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint a főzőverseny nevezési díja csapatonként 6000 dinár. Az összeg 2,5 kilogramm darált húst – egy kilogramm marhahúst és másfél kilogramm sertéshúst –, valamint tüzelőanyagot és kenyeret tartalmaz.

A többi hozzávalóról a versenyzőknek kell gondoskodniuk, például a savanyú káposztáról, a szőlőlevélről, a spenótról és a fűszerekről. Emellett a főzőedényeket, az étkészletet, az ülőalkalmatosságokat és az egyéb szükséges eszközöket is a csapatoknak kell biztosítaniuk.

Minden csapatban egy főszakácsnak kell lennie, a többi résztvevő segítőként kapcsolódhat be a főzésbe. A szárma elkészítésének módját szabadon választhatják meg: bográcsban, agyagedényben, szácsban vagy fazékban is készülhet az étel.

KÉT KATEGÓRIÁBAN LEHET NEVEZNI

A főzőversenyen két kategóriában mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A klasszikus kategóriában káposztalevélbe töltött szármát kell készíteni, míg a különleges kategóriában szőlőlevélbe, spenótba vagy más alapanyagba csomagolt, illetve vegetáriánus változatokkal lehet nevezni. A vegetáriánus kategória nevezési díja 1500 dinár.

A 13. Szármafesztivált október 24-én, szombaton tartják a topolyai Vásártéren. A főzőverseny mellett kézműves vásár, gasztronómiai termékek, gyermekprogramok és zenei programok is várják az érdeklődőket. A kínálatban a hagyományos ételek mellett vegán szárma is szerepel majd.

További információ a 024/713-515-ös telefonszámon kérhető, és ezen a számon lehet jelentkezni is.

Címlapkép: Facebook/Szármafesztivál, Topolya

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT