A Ferencváros, a Debrecen és a Partizan győzelemmel, míg a Paks és a Vojvodina vereséggel kezdte az Európa-liga, illetve a Konferencialiga selejtezőjének második fordulóját. A legnagyobb különbségű sikert a belgrádi együttes aratta, amely négy góllal múlta felül luxemburgi ellenfelét.
JOSEPH DUPLÁJÁVAL NYERT HOLLANDIÁBAN A FERENCVÁROS
A Ferencváros 2–1-re győzött a holland Twente otthonában az Európa-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
A zöld-fehérek Lenny Joseph góljával már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést, a hazaiak azonban az első félidő hajrájában egyenlítettek. A második játékrészben Dibusz Dénes több bravúros védéssel tartotta meccsben csapatát, majd a hajrában ismét Joseph volt eredményes, kialakítva a 2–1-es végeredményt.
A visszavágót július 30-án rendezik a Groupama Arénában.
BÖDE SZÉP GÓLJA NEM VOLT ELÉG A PAKSNAK
A legutóbbi magyar bajnokság bronzérmese, a Paksi FC hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a görög Panathinaikosztól a Konferencialiga-selejtező második fordulójában.
A vendégek Vas Gábor öngóljával kerültek előnybe az első félidőben. A szünet után csereként pályára lépő Böde Dániel látványos góllal egyenlített, a több helyzetet kialakító görög együttes azonban újra betalált, és egygólos előnnyel várhatja a visszavágót.
ELŐNYBŐL VÁRHATJA A VISSZAVÁGÓT A DEBRECEN
A Debreceni VSC 1–0-ra legyőzte az örmény Pjunikot Jerevánban a Konferencialiga második selejtezőkörének első mérkőzésén.
A találkozó egyetlen gólját Cibla Flórián szerezte az 59. percben, így a hajdúsági együttes minimális, de értékes idegenbeli előnnyel készülhet a párharc második felvonására.
NÉGYGÓLOS ELŐNYT SZERZETT A PARTIZAN
A Partizan Belgrádban 4–0-ra kiütötte a luxemburgi UNA Strassent. A szerbiai együttes már az első félidőben kétgólos előnyt alakított ki, majd a fordulás után további két találattal tette gyakorlatilag formalitássá a visszavágót.
A nagy különbségű siker ellenére a belgrádi csapat játéka nem volt minden tekintetben meggyőző. A Partizan ugyanakkor négygólos előnnyel és szinte biztos továbbjutást jelentő helyzetből utazhat a luxemburgi visszavágóra.
SÚLYOS VERESÉGET SZENVEDETT A VOJVODINA
A Vojvodina hazai pályán 4–1-re kikapott az Ajaxtól, így rendkívül nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt.
Az amszterdami együttes végig fölényben futballozott, és háromgólos előnyt szerzett az egy hét múlva esedékes hollandiai mérkőzésre. A mutatott játék és az eredmény alapján az Ajax egyértelművé tette, hogy melyik csapat a párharc esélyese.
A találkozót a helyszínen tekintette meg Dušan Tadić, a Vojvodina egykori játékosa és az Ajax legendája, aki Veljko Paunović szerb szövetségi kapitány mellett foglalt helyet a lelátón. A mérkőzés után az Ajax szurkolói magukhoz hívták korábbi kedvencüket, Tadić pedig lement hozzájuk és köszöntötte az amszterdami drukkereket.
Címlapképünk forrása: Srdjan Stevanovic/Starsport





