A vajdasági magyar közösség érdekeinek képviseletéről, az elért eredményekről és a jövő kihívásairól beszélt Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a 35. Tusványos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén.
A politikus Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: számára fontos, hogy minden olyan eseményen jelen legyen, ahol a külhoni magyar közösségek helyzetéről, lehetőségeiről és jövőjéről esik szó.
„Minden évben, amikor meghívást kaptam, eljöttem. Idén is azért voltam jelen, hogy beszámoljak eredményeinkről, a vajdasági magyar közösség előtt álló kihívásokról, és képviseljem azokat az ügyeket, amelyek megmaradásunkat, fejlődésünket és cselekvőképességünket szolgálják” – írta Dr. Pásztor Bálint.
A tusványosi rendezvényen a Kárpát-medence külhoni magyar közösségeinek legitim politikai szervezetei vettek részt. A beszélgetés középpontjában többek között a magyar közösségek helyzete, érdekképviselete és a nemzetpolitikai együttműködés állt.
A VMSZ elnöke kiemelte: a vajdasági magyarság hangját minden olyan fórumon hallatni kell, ahol a közösség jövőjéről döntő kérdések kerülnek napirendre.
„Ahogyan eddig, ezután is elmegyek a Kárpát-medence bármely, külhoni magyarok által lakott régiójába tartott rendezvényre, amelyen a vajdasági magyarság helyzete, érdekei vagy jövője is napirendre kerül” – fogalmazott.
Dr. Pásztor Bálint szerint a közösség megmaradásának és fejlődésének egyik alapfeltétele az aktív jelenlét és az érdekképviselet minden olyan fórumon, ahol lehetőség nyílik a vajdasági magyarok ügyeinek bemutatására.
Forrás és fotó: Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala





