Egy három évtizede megoldatlan matematikai problémát fejtett meg pár óra alatt a ChatGPT 5.6 Pro verziójával egy mesterséges intelligenciával foglalkozó kutató, Dmitry Rybin – írja a New Scientist. Az ilyesmi alapvetően nem számít óriási szenzációnak, szinte hetente jönnek ilyen hírek, amelyekben általában közös, hogy már maga a promptolás (vagyis hogy az ember mit és hogyan kérdez az MI-től) egy matematikusi diplomát igényelt, illetve maga a probléma sem azért volt megoldatlan, mert olyan nehéz lenne, inkább csak nem foglalkozott vele érdemben senki.

Most azonban Rybin csupán annyit mondott a ChatGPT éppen elérhető legfejlettebb verziójának, hogy „keress egy ellenpéldát, ami bizonyítja, hogy a Dinitz–Garg–Goemans-sejtés nem igaz”, majd az MI által mutatott részeredmények után három alkalommal utasította, hogy keressen tovább. A rendszer összesen öt és fél órát gondolkodott, mire kibökte az eredményt.
A Dinitz–Garg–Goemans-sejtés egy gráfelméleti feltételezés, azt mondja ki, hogy egy hálózatban, ha a csomópontok között árukat továbbítunk, akkor hiába bontjuk fel kisebb csomagokra ezeket, és küldjük alternatív útvonalakon őket, végső soron ezzel nem tudunk költséget megtakarítani, mert mindig lesz egyenértékű osztatlan útvonal. Ez egy matematikai sejtés, azaz egy megfigyelés, amiről nem sikerült logikailag levezetni, hogy mindig, törvényszerűen igaz, csak még sosem sikerült ellenpéldával cáfolni. Mivel most a ChatGPT tudott ilyen példát mutatni, ahol a törtrészekre osztott szállítási alternatíva olcsóbb, az egész elmélet megdőlt.
Maga Rybin is felhívta a figyelmet, hogy ez nem jelenti azt, hogy az MI átveszi a matematikusok helyét, sőt, azt mondta, a régi gráfelméleti sejtések megcáfolása ma már inkább egy mém az MI-kutatók között. Az ilyen sejtések megdöntésére ugyanis elég egyetlen ellenpélda, annak megtalálására pedig pont ideális az MI, ami hatalmas számítási kapacitással és a szakirodalom részletes ismeretével ellensúlyozni tudja a valódi kreatív gondolkodás és ötletek hiányát. Ezzel együtt az, hogy mennyire egyszerű promptokkal sikerült most megoldani a feladatot, mindenképpen figyelemre méltó.





