November elsejéig használhatók fel a szerbiai nyugdíjasok ingyenes üdülési utalványai

Mint arról korábban beszámoltunk, a szerb kormány elfogadta a nyugdíjasok belföldi üdülését támogató ingyenes utalványokról szóló rendeletet. A jogszabály időközben megjelent a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyében (Službeni glasnik RS), amely részletesen szabályozza a támogatás feltételeit és felhasználásának módját – számolt be róla a Tanjug.

A rendelet értelmében az ingyenes üdülési utalványokra azok a nyugdíjasok jogosultak, akiknek havi nyugdíja nem haladja meg a 80 ezer dinárt. A támogatás keretében személyenként egy, 10 ezer dinár értékű utalvány vehető igénybe, amely kizárólag szerbiai szálláshelyeken használható fel.

Az utalvány csak előzetesen lefoglalt szállás esetén váltható be, és legalább öt vendégéjszakás, a jogosult lakóhelyén kívüli belföldi tartózkodásra használható fel.

A rendelet szerint a programban olyan bejegyzett gazdasági társaságok, egyéb jogi személyek, egyéni vállalkozók, egészségügyi intézmények, valamint kategorizált falusi és magánszálláshelyeket üzemeltető természetes személyek vehetnek részt, amelyek megfelelnek a vendéglátásra vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A szállásadó a szolgáltatás befejezését követően köteles fiskális nyugtát kiállítani az utalvány felhasználójának.

A rendelet célja a szerbiai belföldi turizmus élénkítése, valamint annak elősegítése, hogy az idősebb korosztály kedvezményesen vehesse igénybe a hazai szálláshelyeket.

Siniša Mali első pénzügyminiszter korábban közölte: a programra 300 millió dinárt különítettek el, amelyből összesen 30 ezer, egyenként 10 ezer dinár értékű üdülési utalványt biztosítanak a jogosult nyugdíjasok számára. A tárcavezető szerint az intézkedés egyszerre támogatja a turisztikai ágazatot és csökkenti az idősebbek üdülési költségeit.

Az ingyenes üdülési utalványok 2026. november 1-jéig használhatók fel.

Címlapképünk illusztráció.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT