Esélyt sem hagyott: Đoković három játszmában nyert Cicipasz ellen

Novak Đoković három szettben, 6:3, 6:4, 6:2-re legyőzte Sztefanosz Cicipaszt a wimbledoni teniszbajnokság második fordulójában, ezzel bejutott a harmadik körbe. A szerb klasszis sorozatban 12. alkalommal győzte le a görög teniszezőt.

Míg Đoković egy szettet elbukott az első fordulóban a kínai Vu Jing ellen, addig Cicipasz három játszmában múlta felül a selejtezőből érkező Hugo Gastont az első fordulóban. Cicipasz egy rossz sorozatot szeretett volna megszakítani, ugyanis 2019 óta képtelen volt legyőzni szerb riválisát.

Az első szettben Đoković 2:1-nél elvette ellenfele adogatását, és ezt a játszmát 27 perc alatt meg is nyerte. A másodikban megijedhettek a nézők, mivel a szerb klasszis kicsit húzni kezdte a lábát, de ez a kisebb probléma sem akadályozta meg, hogy 4:4-nél fogadóként nyerjen játékot, majd kiszerválja a szettet.

A harmadik játszma előtt Đoković az egyik labdaszedő segítségét kérte, hogy megszabaduljon a vállán lévő tapaszoktól, és belefért neki még egy poén is.

A harmadik szettben Cicipasz 2–1-es vezetése után Đoković sorozatban öt játékot nyert, így sorozatban 12. alkalommal, összességében 15. meccsükön tizenharmadszor verte a görögöt. A szerb teniszező így készülhet a francia Arthur Rinderknech ellen.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT