VIDEÓ: Molotov-koktélok és könnygáz az albán fővárosban – megtámadták a miniszterelnöki hivatalt

Tirana központjában súlyos összecsapások kísérték az ellenzék által szervezett tüntetést: a demonstrálók Molotov-koktélokat dobtak a miniszterelnöki hivatal és a parlament épületére. A Tanjug információi szerint legalább 16 rendőr megsérült.

A tiltakozás 17 óra körül kezdődött a „Dëshmorët e Kombit” sugárúton, ahol a Demokrata Párt vezetői – köztük Sali Berisha – beszédeket tartottak, és a kormány elleni fellépésre szólították fel a résztvevőket. A tömeg ezt követően a parlament épülete felé vonult, ahol a helyzet gyorsan eszkalálódott.

A demonstrálók Molotov-koktélokat hajítottak a kormányfő, Edi Rama hivatalára, valamint a parlamentre és a rendőri egységekre is. A lángok egy parkoló autóra is átterjedtek. A rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be a tömeg feloszlatására.

A hatóságok több mint 1300 rendőrt vezényeltek ki a rend fenntartására, a főbb közlekedési útvonalakat pedig lezárták. A tüntetés 21 óra körül ért véget.

A rendőrség tájékoztatása szerint az eseményeket követően több tucat embert előállítottak, közülük 22 személy került rendőrségi felügyelet alá. A hatóságok szerint ők jogellenes cselekményekben vettek részt, míg az ellenzéki Demokrata Párt a történtek átlátható kivizsgálását követeli.

Sali Berisha arról is beszámolt, hogy a tüntetés során megsérült a párt egyik képviselője, Bledion Nallbati.

Az ellenzék a demonstráción többek között Belinda Balluku lemondását követelte, akit korrupcióval vádolnak. Az albán belügyminiszter, Albanë Kociu közösségi oldalán úgy fogalmazott: a tiltakozáshoz való jogot ismét olyan csoport sértette meg, amely az érvek helyett az erőszakot választotta, hangsúlyozva, hogy a fizikai erőszak semmilyen politikai célt nem igazolhat.

Címlapkép: AFP

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában