Megduplázza a szeszipari termelők támogatását Szerbia

A szerbiai borászat mentsvára a kínai piac – mondta Aleksandar Vučić államfő tegnap Belgrádban, ahol ünnepélyesen átadták a borok, sörök és más szeszes italok, valamint az ágazat ellátásához szükséges eszközök gyártásával foglalkozók 2025-ös évi támogatásáról szóló határozatokat.

Az állam továbbra is ösztönzi a szeszipari termelőket: 10 millió dinárról 20-ra növeli a szubvenciók összegét. Ez annyit jelent, hogy az idén csaknem 90 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást nyújt a termelőknek fejlesztési célokra és további 90 ezer eurós keretösszeget biztosít a kedvezményes kölcsönök igénylésére. A mindössze 2,5 százalékos kamatláb mellett egyéves türelmi időre is számíthatnak a feldolgozók – jelentette be az államfő. Majd kitért az ágazat kiviteli lehetőségeinek támogatására is: a szerbiai borászoknak évente 15–30 millió palackot kell biztosítaniuk a kínai piacra, és ebben az állam segíteni fogja őket – ígérte Vučić.

Az újságírói kérdésre, amely más piaci lehetőségek kihasználására vonatkozott, az államfő kiemelte: a kivitelnél sok szempontot figyelembe kell venni, és tiszteletben kell tartani az adott térség kulturális és vallási jellemzőit is. Nagy mennyiségű alkoholt nem lehet muszlim országokba szállítani, és még a kiváló Grašac bort sem lehet felkínálni például az osztrákoknak, ahol a ő minőségi boruk uralja a piacot. Az olyan nagy bortermelőkkel, mint Franciország, Olaszország, Spanyolország, Németország, Portugália, Argentína, az Egyesült Államok vagy Dél-Afrika pedig nem versenyezhetünk – mondta az államfő. Majd leszögezte: van tehát olyan piac, amelyen van esélyünk, és van olyan is, ahol nincs. A szerbiai borászok számára a legnagyobb lehetőséget a kínai kereslet nyújtja – erősítette meg a korábbi álláspontját Vučić. 

Az államelnök kitért a paraćini üveggyár működésére is: elmondta, hogy egyelőre a szerbiai piac szükségletének csupán 20 százalékát tudják biztosítani, ám ezt az arányt minél hamarabb 80 százalékra kell növelni. Hozzátette, hogy ismeri a hazai értékesítéshez kapcsolódó gondokat: a palackokat ugyanis a mai napig elsősorban Moldovából és Ukrajnából szerzik be a borászaink, mert azok a termékek jóval olcsóbbak. Az üveggyártás árait elsősorban a földgáz és a munkaerő ára határozza meg: a földgáz Szerbiában is hasonlóan olcsó, mint az említett országokban, ám a munkaerő mára jelentősen drágább. Így a végtermék ára is magasabb területeinken, mint Kelet-Európában – magyarázta az államfő. Majd arra kérte a paraćini gyár képviselőit, hogy legalább a szerbiai szeszipari termelők számára biztosítsanak hozzáférhetőbb árat, hogy ne kelljen Ukrajnából és Moldovából beszerezniük a palackokat. 

A látogatáson az államelnök megtekintette a svrljigi szeszfőzdét is, amely teljes mértékben kihasználta a gazdasági minisztérium támogatási lehetőségét: 5 millió dinár vissza nem térítendő támogatást kapott, és további 5 millió dinár kedvezményes kölcsönhöz is jutott. A tulajdonos az államfő kérdésére elmondta, hogy elsősorban azokba az országokba szállítják ki a termékeiket, ahol sok szerbiai vendégmunkás él: a legtöbb bort Németországban, Ausztriában és a volt Jugoszlávia területén értékesítik. Kínáig még nem jutottak el, de tervezik a közel-keleti piaci lehetőségek kihasználását is – mondta a borászat tulajdonosa. 

Az ágazatnak tovább kell fejlődnie, és erre kiváló feltételeket biztosít az állam – erősítette meg Vučić a korábban ismertetett pályázati és hitellehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy míg korábban a szeszes italok gyártása Szerbiában minőségileg és mennyiségileg is jóval alulmaradt az egykori Jugoszlávia államaihoz viszonyítva, addig mára a régióban már csak Magyarország és Szlovénia versenyképes a szerb kínálattal. Az állam az elmúlt években rengeteget fektetett az ágazat fejlődésébe, és a jövőben is ezt teszi – ígérte a szerb államfő.

Forrás: Magyar Szó

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában