Siklóernyős mentés Szerbiában: 15 méter magas fáról kellett lehozni a sportolót + VIDEÓ

Igazi dráma játszódott le a szerbiai Gornja Trepča településen, nem messze Čačaktól, amikor egy siklóernyős a hirtelen feltámadó szél miatt elveszítette az irányítást, és egy fa tetején landolt – számolt be róla a RINA hírügynökség

A szemtanúk szerint a pilóta a hirtelen feltámadó erős szél miatt veszítette el uralmát az ernyő felett, és végül egy 15 méter magas fa koronájában akadt fenn. A helyszín nehezen megközelíthető, ami jelentősen nehezítette a mentési munkálatokat.

A riasztást követően a hegyi mentésre specializálódott Armadilo klub közreműködésével a Szerb Belügyminisztérium (MUP) katasztrófavédelmi egységei azonnal a helyszínre siettek. A tapasztalt tűzoltó-mentők technikailag bonyolult mentési műveletet hajtottak végre, amely szerencsére sérülés nélkül zárult.

A minisztérium tájékoztatása szerint a sportoló épségben került le a fáról, és nem szorult orvosi ellátásra. A mentésben részt vevő egységeket külön köszönet illette gyorsaságukért és professzionalizmusukért.

A belügyminisztérium közleményében arra is figyelmeztetett, hogy az extrém sportok gyakorlása mindig nagyfokú körültekintést igényel, különösen változékony időjárási körülmények között.

Képünk illusztráció.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT