
Drámai vereséget szenvedett Szerbia Görögországtól
A szerb labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Görögországtól Belgrádban a Nemzetek Ligája A2-es csoportjának első fordulójában. Szerbia már a 4. percben

A szerb labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Görögországtól Belgrádban a Nemzetek Ligája A2-es csoportjának első fordulójában. Szerbia már a 4. percben

Szeptember 25-én 12 órától teljesen lezárják a Bácsfeketehegy–Verbász közötti útszakaszt az úttest felújítása miatt. A forgalomkorlátozás várhatóan október 23-áig marad

Aleksandar Vučić szerb elnök New Yorkban újságíróknak azt mondta, hogy vasárnap este, várhatóan nyolc óra körül benyújtja lemondását, és a

Összesen 7166 támogató aláírást gyűjtött össze csütörtökön a Magyar Összefogás lista a Magyar Nemzeti Tanács választásán való induláshoz – közölte

„Az én Vajdaságom” címmel fotópályázat indul, amelyre Vajdaság tájait, településeit, közösségeit, hagyományait és mindennapi pillanatait bemutató fényképeket várnak. A pályázat

Aleksandar Vučić szerb államfő az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésén arról beszélt, hogy a világ egyre kiszámíthatatlanabbá válik, ezért szerinte minden

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt.

Súlyosan megsebesítettek egy 18 éves fiatalembert csütörtökre virradóra Belgrád központjában. Az áldozatot több késszúrással szállították kórházba. A támadás szeptember 24-én,

Vajdaság-szerte 59 helyszínen gyűjti csütörtökön a támogatói aláírásokat a Magyar Összefogás lista a nemzeti tanácsi választásokon való induláshoz. Fremond Árpád,

Heves vita robbant ki a román képviselőházban, miután az RMDSZ olyan törvénymódosítást kezdeményezett, amely megőrizné a nemzeti kisebbségek már megszerzett

Eloltották a Delibláti-homokpusztán, Emánueltelep (Šumarak) térségében augusztus 2-án keletkezett tüzet – közölte ma este Ivica Dačić ügyvezető belügyminiszter. A tűz

Szeptember 25. és 27. között ismét a LEGO-kockáké lesz a főszerep Óbecsén, ahol negyedik alkalommal rendezik meg a LEGO-kiállítást a

Vasárnap hivatalosan is bejelentette Jemen, hogy belép a közel-keleti háborús konfliktusba. A döntést Jahja Szari dandártábornok, a jemeni fegyveres erők

Magyarország végzett az élen a csehországi Račicében rendezett kajak-kenu Európa-bajnokság éremtáblázatán. A magyar küldöttség összesen 7 arany-, 3 ezüst- és 5

Horvát vezetőedző után egy szerb szakembert is igazolhat az Újpest: egybehangzó sajtóértesülések szerint a 49 éves Dragan Mladenović a lila

Novak Đoković Montenegróban, a luxusnak számító Portonovi üdülőhelyen készül az év harmadik Grand Slam-tornájára, a június 30-án kezdődő wimbledoni teniszbajnokságra.

Szerbiában megkezdődött az aratás, és bár az idei hozamok kifejezetten jók, a gazdák elégedetlenek a felvásárlási árakkal. A takarmányárpa hektáronként

Az emberiség békéért kiált, és nem szabad, hogy kiáltását a fegyverek zaja fojtsa el – jelentette ki XIV. Leó pápa

Az Egyesült Államok közvetlen katonai szerepvállalással lépett be az Izrael és Irán között zajló konfliktusba, miután Donald Trump elnök vasárnap

Szerbia 51,5 millió eurós támogatást kapott az Európai Uniótól a Nyugat-Balkán fejlesztési terv keretében – jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter.

Igazi dráma játszódott le a szerbiai Gornja Trepča településen, nem messze Čačaktól, amikor egy siklóernyős a hirtelen feltámadó szél miatt

Hazai pályán védte meg bajnoki címét a szabadkai Spartacus férfi teniszezőcsapata, miután a szerb országos csapatbajnokság döntőjében 4:0 arányban legyőzte