
Július közepétől drágulnak a vonatjegyek Szerbiában
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti választásokat várhatóan néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor kizárta, hogy erre

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum

A lejárt személyes okmányok nemcsak adminisztratív problémákat okozhatnak, hanem bizonyos esetekben pénzbírságot is vonhatnak maguk után Szerbiában. A szakemberek arra

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic. A gyanú szerint

A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső

A montenegrói vasúttársaság megerősítette, hogy az első járat már június 12-én elindul Szabadkáról a tengerpart irányába. A Tara nevű nappali

A legendás szerbiai EXIT Fesztivál 2025-ben búcsút vett hagyományos helyszínétől, az újvidéki Péterváradi erődtől. A szervezők bejelentették, hogy 2026-tól a

Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak

A tartományi oktatási titkárság négy pályázat keretében összesen csaknem 490 millió dinár támogatást ítélt oda iskolaépületek felújítására és korszerűsítésére, taneszközök

Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala, az OFAC június 16-áig adott határidőt a magyar Molnak, hogy megállapodjon az orosz Gazprommal

Komoly mentőakció zajlik hétfő este a Čačak melletti Kablar-hegyen, ahol egy 20 éves kragujevaci lány és egy 25 éves férfi

A Székelyudvarhelyi FC 1-0-ra legyőzte a Brassói SR Municipal gárdáját a román harmadik ligás rangadóján. A találkozó végén a hazai

A Tisza Párt igent mondott Ukrajna uniós tagságára, ezzel megszületett Brüsszel és a Tisza Párt paktuma – kommentálta Orbán Viktor

A múlt héten fokozott közúti ellenőrzéseket tartott a közlekedési rendőrség. Az akcióban, amelyben 34 ország vett részt, elsősorban a sebességtúllépést

Meghosszabbították a bácsalmási határátkelőhely nyitvatartási idejét a hosszú hétvégére – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A

Donald Trump amerikai elnök azt tanácsolta Oroszországnak, hogy mozduljon meg a béke érdekében. Elképzelhető, hogy erről ismét telefonon egyeztet orosz

Megérkezett a szerb parlamentbe az új kormány összetételére vonatkozó hivatalos javaslat – értesült a Nova.rs. Az új kabinet élére Đuro

A 21. századi Közép-Európában élünk. A kirekesztésnek nincs helye a mi játékunkban. Felszólítjuk a szlovák futball minden szereplőjét, hogy gondolják

A húsvéti ünnepek előtt a közlekedésben idén is erősödő forgalomra, a határátkelőkön torlódásra, esetenként több órás várakozásra lehet számítani. Az