
Július közepétől drágulnak a vonatjegyek Szerbiában
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti választásokat várhatóan néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor kizárta, hogy erre

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A kompromisszum

A lejárt személyes okmányok nemcsak adminisztratív problémákat okozhatnak, hanem bizonyos esetekben pénzbírságot is vonhatnak maguk után Szerbiában. A szakemberek arra

Négy embert vettek őrizetbe hamis bizonyítványok és diplomák készítése miatt Szerbiában – számolt be róla a Blic. A gyanú szerint

A szlovén kormány várhatóan csütörtökön tárgyal arról a javaslatról, hogy megszüntessék a horvát és a magyar határon bevezetett ideiglenes belső

A montenegrói vasúttársaság megerősítette, hogy az első járat már június 12-én elindul Szabadkáról a tengerpart irányába. A Tara nevű nappali

A legendás szerbiai EXIT Fesztivál 2025-ben búcsút vett hagyományos helyszínétől, az újvidéki Péterváradi erődtől. A szervezők bejelentették, hogy 2026-tól a

Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak

A tartományi oktatási titkárság négy pályázat keretében összesen csaknem 490 millió dinár támogatást ítélt oda iskolaépületek felújítására és korszerűsítésére, taneszközök

Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala, az OFAC június 16-áig adott határidőt a magyar Molnak, hogy megállapodjon az orosz Gazprommal

Óbecse és Bácsföldvár között ma, április 6-án autóbalesetben három személy életét veszítette, hárman pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, akik közül ketten

Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap este bejelentette, hogy prof. dr. Đuro Macut lesz az új kormány megalakításával megbízott személy, vagyis

A lábadozó Ferenc pápa vasárnap meglepetésszerűen megjelent a 20 ezer hívő előtt a vatikáni Szent Péter téren tarott szentmise végén

A Beta cikke arról számol be, hogy Szerbiában jelentősen csökkentek az egészségügyi várólisták az elmúlt hat hónapban, de még mindig

A hidegfront hétfőn és kedden hajnali fagyokat hozhat. Néhány óra leforgása alatt több mint 10 fokot csökkent a hőmérséklet, Szerbia

Utódokat hozott világra Mami (Mommy), a 100 éves galápagosi óriásteknős, írja a New York Times. A philadelphiai állatkertben élő teknős

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon.

Este 8 órakor jelenti be a szerb államfő, hogy kit javasol miniszterelnöknek – közölte az Elnökség. Az új kormányt április