Vučić: Egymilliárd eurónyi beruházásról születhet megállapodás Kínában

Megkezdődött Aleksandar Vučić szerb elnök ötnapos hivatalos kínai látogatása, amely során Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Li Csiang miniszterelnökkel is tárgyal majd. A szerb államfő a kínai elnök meghívására érkezett Pekingbe – számolt be róla az RTV.

Vučićot a repülőtéren Jin He-csün kínai tudományos és technológiai miniszter fogadta, a szerb delegációt pedig a kínai állami vezetők számára fenntartott rezidencián szállásolták el, ahol korábban olyan politikusok fordultak meg, mint Vlagyimir Putyin, Richard Nixon vagy Angela Merkel. A szerb elnök szerint ez hatalmas megtiszteltetést jelent Szerbia számára.

A látogatás során több mint harminc megállapodást és szerződést írhatnak alá kínai vállalatokkal. Vučić korábban arról beszélt, hogy mintegy egymilliárd eurónyi új beruházásról születhet megállapodás, ami szerinte felgyorsíthatja Szerbia iparosítását és modernizációját.

A szerb elnök hangsúlyozta, hogy a kínai út politikai pályafutásának egyik legfontosabb látogatása lehet. Elmondása szerint hosszú órákon át tárgyal majd Hszi Csin-pinggel, akit „a világ egyik legfontosabb emberének” nevezett.

A kínai külügyminisztérium szerint a találkozók középpontjában a kétoldalú kapcsolatok további erősítése, az infrastruktúra-fejlesztések, a gazdasági együttműködés, valamint a nemzetközi és regionális kérdések állnak majd. Peking emellett kiemelte, hogy Szerbia Kína egyik legfontosabb délkelet-európai partnere.

Az elmúlt években jelentősen erősödtek a szerb–kínai gazdasági kapcsolatok. A két ország közötti szabadkereskedelmi megállapodás 2024 júliusában lépett hatályba, a kínai vállalatok pedig több milliárd eurós beruházásokat hajtottak végre Szerbiában. Jelenleg mintegy 37 kínai cég működik az országban, amelyek körülbelül 40 ezer embernek adnak munkát.

Vučić látogatása különösen nagy figyelmet kapott, mivel májusban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök után ő a harmadik vezető, aki Hszi Csin-pinggel tárgyal Pekingben.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT