Szerbia 51,5 millió eurós támogatást kapott az Európai Uniótól a Nyugat-Balkán fejlesztési terv keretében – jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter. A pénz az uniós tagjelöltek gazdasági felzárkózását elősegítő program része, amelyet 2023-ban fogadott el Brüsszel.
A pénzügyminiszter szerint a támogatás nemcsak gazdasági szempontból fontos, hanem azt is mutatja, hogy az ország egyre közelebb kerül az uniós tagsághoz. „Mindez megerősíti országunk uniós felzárkózását” – fogalmazott Mali.
A program célja, hogy a tagjelölt országok már a csatlakozást megelőzően is szorosabban bekapcsolódjanak az EU működésébe, és ezzel párhuzamosan gazdasági szempontból is felzárkózzanak a közösséghez. A támogatás részben közvetlen költségvetési segítséget, részben pedig konkrét beruházási és fejlesztési projektek finanszírozását jelenti.
Fontos megjegyezni, hogy az uniós források átutalása csak akkor történik meg, ha az adott ország teljesíti a meghatározott feltételeket. Szerbia 2027-ig összesen több mint másfél milliárd euróra számíthat a támogatási alapból.