Újabb feltételezett tömegsírt találtak Koszovóban

Újabb feltételezett tömegsírt találtak Koszovó északi részén, néhány nappal azután, hogy egy közeli helyszínen feltárták hét ember földi maradványait.

Xhelal Svecla koszovói belügyminiszter a közösségi médiában vasárnap este bejelentette, hogy Jabuka faluban, alig tíz kilométerre attól a helytől, ahol a múlt szerdán feltételezett tömegsírt találtak, újabbat fedeztek fel, amelyben a legutóbbi koszovói háború áldozatainak földi maradványai találhatók.

Múlt szerdán már meg is kezdődtek a feltárási munkák a koszovói Zubin Potokhoz tartozó Kalluder település közelében, ahol a pristinai hatóságok feltételezése szerint az 1998-1999-es koszovói háborúból származó tömegsír rejtőzhet, az első helyszíni vizsgálatok során ugyanis emberi maradványokat találtak. Az igazságügyi szakértők a múlt szombaton hét ember földi maradványainak kiemeléséről beszéltek.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök a múlt szerdán arról számolt be, hogy a hatóságoknak először pontosan meg kell állapítaniuk, milyen maradványokat találtak. Hozzátette: első feltételezésük szerint annak a 23 albán civilnek – a koszovói közbeszédben „mitrovicai értelmiségiek csoportjaként” emlegetett embereknek – a földi maradványait találhatták meg, akiket 1999. április 19-én hurcoltak el Kosovska Mitrovicából, ezt azonban egyelőre még nem tudják megerősíteni.

Éppen a múlt héten történt, hogy a koszovói rendőrség őrizetbe vett két koszovói szerb férfit azzal a gyanúval, hogy 1999 áprilisában háborús bűncselekményeket követtek el albán civilek ellen. A hatóságok hivatalosan nem erősítették meg azt a feltételezést, hogy az őrizetbe vételeknek közvetlen köze van az ásatásokhoz.

Az 1998-1999-es koszovói háborúban több mint 13 ezren vesztették életüket, és mintegy 1600 ember tűnt el, többségében albán nemzetiségű.

A koszovói belügyminiszter a napokban többször is hangsúlyozta:

Koszovó addig nem nyugodhat meg, amíg fel nem derítik az utolsó eltűnt ember sorsát is, és minden felelőst felelősségre nem vonnak. A miniszter egyúttal azzal vádolta meg Szerbiát, hogy nem működik együtt az eltűntek felkutatásában, és akadályozza a koszovói intézmények munkáját.

Koszovó és Szerbia 2023-ban az Európai Unió közvetítésével közös nyilatkozatot írt alá az eltűnt személyek ügyének rendezéséről, ám az abban vállalt kötelezettségeket eddig nem teljesítették.

Forrás: MTI

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában