Mamutcsont, pisztoly, autó, ágyúgolyó – meglepő dolgok bukkantak elő az apadó Dunából

Napról napra negatív csúcsokat döntöget a Duna vízállása, melynek hatására sorra kerülnek elő a különlegességek a folyóból. A mágneshorgászok például rövid időn belül két fegyverre is rábukkantak a fővárosban. Az egyik rozsdás maroklőfegyvert csütörtökön a fővárosi Duna-parton találták meg, míg a másikat a Margitszigeten találták meg ugyanezen a napon.

Ezt megelőzően, július utolsó hetében Érd közelében keltett riadalmat a visszahúzódó Duna, ugyanis a folyó medréből második világháborús robbanószerkezetek bukkantak elő, amelyekre egy mezőőr figyelt fel, lévén 20-30 centiméterrel kiemelkedtek a vízből.

Augusztus elején aztán egy középkori ágyúgolyót találtak a Duna partján. A Magyar Honvédség tűzszerészügyelete közölte: vasárnap este, az Erzsébet híd budai hídfőjétől mintegy 200 méterre talált lelet miatt este fél 9 körül rövid időre forgalomkorlátozást vezettek be, amíg a szakemberek biztonságosan elszállították az ágyúgolyót. A híd forgalmát ugyanakkor nem kellett felfüggeszteni.

Történelmi emlékekre is bukkantak

Természetesen az apadó Duna nemcsak veszélyes robbanószerkezeteket és fegyvereket, hanem történelmi emlékeket is láthatóvá tett. A múlt hét folyamán például Visegrád térségében több, hozzávetőleg 40-50 centiméter átmérőjű faragott kőgolyó is előkerült a mederből.

Emellett 2018 után ismét láthatóvá váltak a Szabadság híd elődjének, a Ferenc József hídnak a maradványai is.

A legszürreálisabb találat egyértelműen az volt, hogy Szobnál egy 13 évvel ezelőtt ellopott Opel Corsa került elő a Dunából, benne az eredeti tulajdonos pénztárcájával és táskájával. Ez utóbbi azért különösen fontos információ, mert a hatályos törvények alapján a tulajdonosnak kell gondoskodnia az autó elszállításáról.

Az eddigi talán legkülönlegesebb felfedezés azonban nem Magyarországon, hanem a Duna bulgáriai szakaszán történt. Itt egy alsó állkapcsot, két agyarat és feltehetően egy mamutbordát talált egy helyi lakos Bulgáriában a rekordalacsonyra apadt Duna medrében. A maradványokra július utolsó hetében bukkant Rjahovo falu egyik lakosa, a helyiek értesítették a közeli Rusze város Regionális Történeti Múzeumát.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában