Tavaly több mint 13 ezer szabadtéri tűz volt Szerbiában, a MUP figyelmeztetést adott ki

A szerb belügyminisztérium (MUP) arra kérte a lakosságot, hogy a nyári időszakban fokozott körültekintéssel járjon el a szabadtéri tüzek megelőzése érdekében. A tárca felhívásában hangsúlyozta: tilos füvet, aljnövényzetet és hulladékot égetni a szabadban, valamint körültekintően kell kezelni a nyílt lángot és minden olyan eszközt, amely tüzet okozhat – számolt be róla a Tanjug.

A minisztérium tájékoztatása szerint a nyár beköszöntével többen tartózkodnak a szabadban, ami egyben növeli a tűzesetek kialakulásának kockázatát is. A hatóságok arra kérik a polgárokat, hogy tűz észlelése esetén haladéktalanul értesítsék a tűzoltó-mentő szolgálatot a 193-as telefonszámon.

A MUP adatai szerint a 2025. június 1. és október 1. közötti időszakban összesen 13 387 szabadtéri tüzet regisztráltak Szerbiában. A legtöbb esetet tavaly július 7-én jegyezték fel, amikor egyetlen nap alatt 607 tűzeset történt.

A tavalyi szabadtéri tüzek következtében hat ember vesztette életét, 63-an megsérültek, míg tíz személyt sikerült kimenteni.

A belügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is súlyos, hosszú távú következményekkel járhat, ezért a tűzmegelőzés közös felelősség.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Freepik

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában