Egyszerűbbé válik a házi kedvencek utaztatása az EU-ba

Szerbia felkerült az Európai Unió azon harmadik országokat tartalmazó listájára, amelyek esetében a kutyák, macskák és vadászgörények nem kereskedelmi célú utaztatásához már nem szükséges a veszettség elleni antitestek szintjét igazoló szerológiai vizsgálat (titer vizsgálat) – közölte a szerb Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium, valamint az Állategészségügyi Igazgatóság.

A döntés jelentős könnyítést jelent a szerbiai állattartók számára, mivel egyszerűbbé teszi az Európai Unió tagállamaiba történő utazások megszervezését, csökkenti az adminisztratív terheket és az utazással járó költségeket. A jövőben ugyanis nem lesz szükség a korábban előírt, idő- és költségigényes laboratóriumi vizsgálatra – számolt be róla a Dnevnik.

A minisztérium tájékoztatása szerint az uniós döntés többéves munka eredménye. Az elmúlt időszakban sikeresen valósították meg a vadon élő állatok orális vakcinázási programját, fejlesztették a járványügyi felügyeleti rendszert, valamint erősítették a diagnosztikai és ellenőrzési kapacitásokat.

A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a házi kedvencek nem kereskedelmi célú utazására vonatkozó egyéb előírások továbbra is érvényben maradnak. Az állatoknak rendelkezniük kell mikrochippel, érvényes veszettség elleni oltással és a szükséges állategészségügyi okmányokkal, emellett teljesíteni kell az Európai Unió és a célország által meghatározott további feltételeket is.

A szerb kormány szerint a kedvező döntést erősíti az is, hogy az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) 2026 májusában közzétette Szerbia önnyilatkozatát arról, hogy az ország mentes a veszettségvírus-fertőzéstől.

Dragan Glamočić, mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter közölte: az Európai Unió döntése az állategészségügyi szolgálatok, tudományos intézmények és szakmai szervezetek hosszú távú munkájának eredménye, miközben kézzelfogható előnyöket biztosít a polgárok számára, és megkönnyíti a házi kedvencekkel történő utazást az uniós országokba.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Freepik

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában