„A Magyar Összefogás listája a vajdasági magyar szavazók közel háromnegyedének a bizalmát élvezi” – jelentette ki dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a vasárnapi Magyar Nemzeti Tanács-választást követő sajtótájékoztatón. A politikus az előzetes becslésekre hivatkozva közölte, hogy a Magyar Összefogás legalább 25 mandátumra számíthat a 35 tagú testületben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még nem állnak rendelkezésre a végleges eredmények.
A VMSZ elnöke a szabadkai sajtótájékoztatón először a választóknak mondott köszönetet, amiért rövid időn belül másodszor is az urnák elé járultak. Külön megköszönte azoknak a támogatását, akik a Magyar Összefogás listájára szavaztak.
Dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy a szavazatok jelentős részének feldolgozását követően már megbízható becslésekkel rendelkeznek, ugyanakkor az eredmények vasárnap este vagy hétfőn még kisebb mértékben változhatnak.
„Bebizonyosodott az, hogy a vajdasági magyar emberek túlnyomó többsége az összefogás mellett van, az összefogást támogatja, nem pedig a széthúzást” – fogalmazott.
A politikus szerint a választási eredmény azt igazolja, hogy a közösség érdekeinek képviselete meghozta a gyümölcsét. Mint mondta, az elmúlt hetekben és években nem mások támadásával vagy lejáratásával, hanem a vajdasági magyar közösség érdekeinek képviseletével foglalkoztak.
Hangsúlyozta, hogy a Magyar Összefogás jelöltlistáján olyan személyek szerepeltek, akik méltó módon képviselhetik a vajdasági magyarság érdekeit a következő időszakban.
Pásztor Bálint a választásokat követő együttműködés fontosságáról is beszélt. Kijelentette, hogy a VMSZ a továbbiakban is az összefogás mellett áll, és kész együttműködni mindenkivel, aki tenni szeretne a vajdasági magyar közösségért.
„Békejobbot nyújtunk mindenkinek, mindenkivel együtt tudunk működni, aki ennek a közösségnek jót akar” – jelentette ki.
A VMSZ elnöke külön köszönetet mondott a Magyar Összefogás jelöltjeinek, valamint Fremond Árpád listavezetőnek, amiért végigcsinálták a választási kampányt. Fremondról szólva kiemelte, hogy a kampány során ért támadások ellenére is megőrizte higgadtságát. Véleménye szerint ezzel ismét bebizonyította, hogy méltó a Magyar Nemzeti Tanács vezetésére.
Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője szintén megköszönte a választók támogatását. Külön háláját fejezte ki azoknak, akik más politikai pártok szimpatizánsaiként is a Magyar Összefogásra szavaztak, annak ellenére, hogy pártjaik a Vajdasági Magyar Újrakezdés támogatására buzdították őket.
Legdurvább kampány
Fremond szerint a mostani volt az eddigi legdurvább nemzeti tanácsi választási kampány, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a következő időszakban nem a politikai megosztottság elmélyítésére, hanem az ellentétek feloldására kell törekedni.
„Mindannyiunk közös felelőssége lesz, hogy az elkövetkező időszakban ne az árkok mélyítésére koncentráljunk, hanem az árkok betemetésére” – fogalmazott.
A listavezető kiemelte, hogy a kisebbségi választói névjegyzékben szereplők körében a részvételi arány meghaladta a négy évvel ezelőttit. A választási sikert egyaránt a Magyar Nemzeti Tanács eddigi munkájának és az új jelöltek támogatottságának tulajdonította.
Fremond szerint a választók egyértelmű üzenetet küldtek: a széthúzás helyett az összefogást választották. Hozzátette, hogy a Magyar Összefogás megválasztott képviselői a következő időszakban is a közösségért dolgoznak, és céljuk a választási ígéretek megvalósítása.







