Marta Kos, az Európai Unió bővítési biztosa Brüsszelben találkozott a szerbiai Egyetemista lista képviselőivel. Az október 25-i parlamenti választások óta ez volt az első alkalom, hogy a választáson győztes lista képviselői uniós tisztségviselővel egyeztettek – írja az Euronews.
A találkozón az Egyetemista lista négy képviselője vett részt. A megbeszélés elsősorban Szerbia belpolitikai helyzetére összpontosított, az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok javításának kérdése azonban nem került napirendre.
Az Egyetemista lista képviselői hangsúlyozták, hogy elkötelezettek a jogállamiság és a demokrácia megerősítése mellett. Mint közölték, a változásokat nem csupán az európai integráció érdekében tartják fontosnak, hanem elsősorban Szerbia polgárainak javára kívánják megvalósítani.
A küldöttség arról is tájékoztatta az uniós biztost, hogy egyelőre nem születtek végleges döntések a leendő vezetői tisztségekről és a kormányalakítás részleteiről. A négy képviselő ezért közös küldöttségként vett részt az egyeztetésen. Az Európai Bizottság nem hozta nyilvánosságra a találkozón részt vevő szerbiai politikusok nevét.
Marta Kos szerdán, az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt arról beszélt, hogy az új szerbiai kormány előtt lehetőség nyílik új fejezetet kezdeni az Európai Unióval fenntartott kapcsolatokban.
Az uniós bővítési biztos szerint az új vezetésnek lehetősége lesz megtenni azokat a szükséges lépéseket, amelyek elősegíthetik Szerbia előrehaladását az európai uniós csatlakozási folyamatban.







