A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) eddig tizenegy választási listát hirdetett ki az október 25-ére kiírt előrehozott parlamenti választásokra. A jelöltlistákat október 4-én éjfélig lehet benyújtani, a végleges összesített választási listát pedig legkésőbb tíz nappal a választás előtt kell közzétenni.
Az első helyen az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista szerepel, amelyet a Szerb Haladó Párt köré szerveződő koalíció állított. A 250 fős lista első helyén Aleksandar Vučić szerepel. A második az Ivica Dačić – A stabilitás tényezője elnevezésű lista, amelyet a Szerbiai Szocialista Párt köré szerveződő koalíció nyújtott be.
A harmadik kihirdetett lista a Hallgatói lista – A diákok győznek, míg a negyedik helyen a Rasim Ljajić – Emberien kisebbségi lista szerepel. A RIK mindkettőt szeptember 15-én hirdette ki, utóbbit nemzeti kisebbségi listaként.
AZ ÖTÖDIK A VMSZ LISTÁJA
Az ötödik helyen a Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint lista szerepel. A RIK adatai szerint a listát 9533 hiteles választói aláírás támogatta. A bizottság a VMSZ listáját nemzeti kisebbségi választási listaként hirdette ki.
A hatodik az Usame Zukorlić – Mozgalom az egyesülésért elnevezésű lista, amelyet az Igazság és Megbékélés Pártja állított. A hetedik az Orosz Párt – Szerbia a BRICS-ben – Slobodan Nikolić lista. Mindkettő nemzeti kisebbségi listaként vesz részt a választáson.
A nyolcadik helyen az Autentikus Jobboldal – dr. Miloš Jovanović lista szerepel, amelyet az Új DSS és a Monarchisták köré szerveződő koalíció nyújtott be. A lista 250 jelöltet tartalmaz.
Kilencedikként a Nép választása listát hirdették ki, amely mögött a Népi Mozgalom Szerbiáért, a Szerbia Új Arca és az Ökológiai Felkelés áll. A koalíció ugyanakkor már korábban bejelentette, hogy vissza kívánja vonni a listát, és a Hallgatói listát támogatja.
ĐILAS AZ EURÓPAI SZERBIA LISTÁJÁNAK ELSŐ HELYÉN
A tizedik kihirdetett lista az Európai Szerbia – Marinika Tepić – Zdravko Ponoš, amelyen 246 képviselőjelölt szerepel. A koalíciót a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Szerbia Központ – SRCE, valamint a Szolidaritás–Önvédelem–Felszabadulás alkotja.
A lista első helyén Dragan Đilas szerepel, őt Zdravko Ponoš és Marinika Tepić követi.
HÉTFŐN A TIZENEGYEDIK LISTÁT IS KIHIRDETTÉK
A RIK hétfő délután kihirdette a SDA Sandžaka – Sandžak őrzői elnevezésű listát is. A Sandžaki Demokratikus Akciópárt 35 képviselőjelöltet állított, és 5910 érvényes támogatói aláírást nyújtott be. A bizottság a listát nemzeti kisebbségi listaként ismerte el. Ezzel az eddig kihirdetett választási listák száma tizenegyre emelkedett.
A választási szabályok szerint a parlamenti választáson induló listákhoz legalább 10 ezer hiteles támogatói aláírás szükséges, a nemzeti kisebbségi listák esetében pedig legalább ötezer. A jelöltlisták benyújtásának határideje október 4. éjfél.
A választói névjegyzéket október 9-én zárják le. A kampánycsend október 22-én éjfélkor kezdődik, és október 25-én 20 óráig, a szavazóhelyiségek zárásáig tart.







