Egyre több az elektromos autó Szerbiában, de a töltőállomások száma továbbra is kevés

Megközelíti a tízezret az elektromos járművek száma Szerbiában, miközben a töltőinfrastruktúra fejlesztése továbbra sem tart lépést a növekvő igényekkel. A szakemberek szerint további állami támogatásokra és új töltőállomásokra van szükség ahhoz, hogy az elektromos közlekedés szélesebb körben is elterjedhessen.

Nebojša Margetić, az E-mobilitás Elektromosjármű-vezetők Egyesületének elnöke csütörtökön a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy Szerbiában folyamatosan növekszik az elektromos járművek száma, amely már megközelíti a tízezret. A további fejlődéshez azonban több állami támogatásra, korszerűbb töltőhálózatra és egyszerűbb fizetési rendszerre lenne szükség.

A Szerbiai Gazdasági Kamara október végén megrendezett elektromobilitási fórumán ennél valamivel magasabb szám hangzott el. Marko Čadež, a kamara elnöke szerint már több mint tízezer elektromos autót tartanak nyilván az országban, miközben mindössze mintegy 250 nyilvános töltőpont áll rendelkezésre.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a töltőhálózat fejletlensége jelentősen lassíthatja az elektromos autók terjedését. A töltési lehetőségek elsősorban a nagyobb városokban és a forgalmasabb közlekedési útvonalak mentén koncentrálódnak, így a kisebb településeken élők számára továbbra is nehézséget jelenthet az elektromos járművek használata.

A helyzet Vajdaságban is fontos kérdéseket vet fel, különösen azok számára, akik rendszeresen nagyobb távolságokat tesznek meg, vagy olyan településeken élnek, ahol korlátozottak a nyilvános töltési lehetőségek.

A növekedés ugyanakkor jelentős. A Szerbiai Gépjármű- és Alkatrészimportőrök Szövetségének adatai szerint 2026 első kilenc hónapjában 1166 új elektromos személygépkocsit helyeztek először forgalomba az országban. Ez közel háromszoros növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Szerbia az elektromosautó-gyártásban is érdekelt: a kragujevaci Stellantis-üzemben elektromos járműveket gyártanak. A következő évek egyik legfontosabb kérdése azonban az lehet, hogy a hazai töltőhálózat fejlődése képes lesz-e követni az elektromos járművek iránti növekvő keresletet.

Forrás: Euronews

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT