Félmilliós hadsereget hoz létre Lengyelország

A lengyel hadsereg tartalékos rendszerének átalakítását, ezzel összefüggésben egy összesen félmilliós, hivatásos katonákból, önkéntes területvédelmi erőkből és tartalékosokból álló hadsereg létrehozását jelentette be hétfőn Varsóban Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett: Lengyelországban csak felfüggesztették, nem pedig megszüntették a sorkatonaságot. „Bármikor visszaállítható, bár jelenleg sem a minisztérium, sem a vezérkar nem tervez ilyet” – fogalmazott a miniszter.

Azt is elmondta, idén is folytatják a civilek és a tartalékosok honvédelmi képzését célzó, tavaly ősszel elindított önkéntes tanfolyamokat, egyúttal a hadsereg személyzeti tartalékainak fejlesztését és működésük módosítását is tervezik. Ezeket a terveket Kosiniak-Kamysz a demográfiai változásokkal, az újoncok várhatóan csökkenő számával indokolta.

A tartalékosok egy önként jelentkező részét úgynevezett magas készültségű kategóriába sorolják, ők rendszeres gyakorlatokon fognak részt venni. A lengyel hadsereg összlétszáma a hivatásos katonákkal, a tartalékosokkal és a szintén önkéntes területvédelmi erőkkel együtt összességében 500 ezer, gyors mozgósításra képes katonát tesz ki majd.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Wieslaw Kukula vezérkari főnök elmondta: a magas készültségű tartalékosokat évente legalább egyszer ellenőrzik, képesek-e gyorsan a kijelölt alakulatuknál jelentkezni.

Egy másik, alacsonyabb készültségű kategóriába az úgynevezett állandó készenlétű tartalékosokat sorolják. Minden tartalékosnak évente legalább nyolcnapos kiképzésen kell részt vennie. Ezért, valamint a készenlét fenntartásáért bizonyos javadalmazás jár majd – mondta a vezérkari főnök.

Forrás: RTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában