Egy tonna pelletért Szerbiában már 44 ezer dinárt kell fizetni

A pellet iránt június óta folyamatosan magas a kereslet, ami az árakat is felfelé hajtotta: egy tonna ára már a 44 ezer dinárt is eléri, írja a Szerbiai RTV.

Idén nyáron még a trópusi hőség sem csökkentette a pellet iránti keresletet, amely többszöröse a tavalyinak. A beszállítók szerint minden beérkező mennyiség azonnal elfogy.

„Az elmúlt hónapban valamivel nagyobb volt a kereslet, mert vásárlóink jelentős része úgy döntött, hogy időben beszerzi a pelletet. Ezért amit a gyárak a munkahét során leszállítanak nekünk, azt igyekszünk minél gyorsabban eljuttatni a végfelhasználókhoz” – mondta egy belgrádi tüzelőanyag-telep munkatársa.

Az eladók szerint nem reális az ár

A megnövekedett kereslet felhajtotta az árakat: egy tonna pellet 40–44 ezer dinárba kerül. Egyes, főként kisebb telepeken ennél is drágább, ráadásul ezek a kereskedők arra panaszkodnak, hogy a gyárak nem rendszeresen és nem megfelelő mennyiségben szállítanak nekik.

„Mi, eladók is úgy gondoljuk, hogy ez nem reális ár, és nem mi döntünk róla. Közvetítők vagyunk a gyártók és a vásárlók között. Érdemes megnézni a brikett árát: a faalapú brikett ára például már két-három éve ugyanazon a szinten van, miközben a pellet ára évről évre emelkedik, pedig ugyanazt a nyersanyagot használják mindkettőhöz” – mondta egy požarevaci pelletkereskedő.

Megfelelő a tűzifa-ellátás

A tűzifa-ellátás megfelelő, a beszállítók pedig augusztustól 500–700 dinárral emelték az árakat. A nagyobb városokban egy köbméterért 7000–10 500 dinárt kell fizetni.

A legolcsóbban közvetlenül a Srbijašume vállalattól lehet tűzifát vásárolni, ahol egy köbméter 5269 dinárba kerül. A Srbijašume szerint elegendő tűzifa áll rendelkezésre.

„17 erdőgazdaságunk és 67 erdőigazgatóságunk van. Minden olyan önkormányzatban, ahol az erdőgazdaságok és erdőigazgatóságok székhelye található, a lakosok felkereshetik a kereskedelmi szolgálatokat, amelyek tájékoztatást adnak arról, hogyan fizethetnek, illetve hol vehetik át a megvásárolt tűzifát” – mondta Gordana Jančić, a Srbijašume erdészeti ágazatának igazgatója.

Forrás: RTV

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT