Győzelemmel zárta hazai közönség előtt az idényt az adai Halász József női kézilabda klub

Az adai Halász József női kézilabda klub lejátszotta az idény utolsó mérkőzését hazai közönség előtt, amelyen fölényesen 37-11-re legyőzte a bajmoki Radničkit.

A női első liga vajdasági csoportjának a 21. fordulójában a táblázat harmadik helyén álló Halász József a sereghajtó bajmoki Radničkit látta vendégül. Az adai együttes számára ez volt az idei szezon utolsó mérkőzése hazai pályán és fölényes győzelemmel búcsúzott a helyi sportcsarnokban megrendezett találkozón.

17-5-ös előnnyel ment szünetre az adai csapat, majd a második félidőben csak növelte ezt az előnyt és végül 37-11-re megnyerte a mérkőzést. A meccs legeredményesebb játékosa Berta Ruzsica volt 12 góllal, őt pedig a csapatkapitány Onyecki Zsanett követte 7 találattal. A másik oldalon Radulović Milica szerezte a legtöbbet, 7-et.

A női első liga vajdasági csoportjában még egy forduló maradt hátra az idei szezonból. A 22. fordulóban a bajmoki Radnički a magyarcsernyei Mladostot fogadja, míg a Halász József a Nagykikinda vendége lesz. Az már biztossá vált, hogy az adai együttes a táblázat harmadik helyén végez, míg a Bajmok az utolsó helyen zárja az idényt.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

Fekete Macskák

Ma van a fekete macskák világnapja

Augusztus 17-e a fekete macskák, pontosabban a sötét bundájú cicák megbecsülésének napja. A fekete macskákat hosszú ideig sújtotta butaságból származó