A 92. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt május 17–22. között rendezik meg. A vásár idei stratégiai partnere Olaszország lesz – jelentették be az eseményt megelőző sajtótájékoztatón kedden. Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár igazgatója közölte, hogy több mint 1000 kiállító érkezik 40 országból, köztük az Európai Unió delegációja, valamint Spanyolország, Hollandia, Csehország, Magyarország, Montenegró, Észak-Macedónia és a boszniai Szerb Köztársaság képviselői.
A vásár különösen nagy hangsúlyt fektet az agrárgépesítésre, mintegy négy hektárnyi nyitott területen mutatják be a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket. Az egyik kiemelt attrakció egy 770.000 euró értékű burgonyabetakarító kombájn lesz az ITM cég szervezésében. A gépek mellett az esemény tematikája kitér az agrárinnovációra és a mesterséges intelligencia alkalmazására is.
Az idei évben az állattenyésztési részlegen nem lesznek élőállatok, mivel a hatóságok a száj- és körömfájás, a kéknyelv-betegség és a juhhimlő miatt szigorú elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be. Ehelyett két lovasversenyt (ugratás és fogathajtás) tartanak.
Olaszország – amely 13. alkalommal vesz részt a vásáron – 15 céget mutat be 350 m²-es pavilonjában. Antonio Ventresca, az Olasz Külkereskedelmi Ügynökség (ICE/ITA) belgrádi irodájának vezetője kiemelte, hogy az olasz kiállítók szinte egész Itáliát képviselik: Lombardiától és Venetótól Emilia-Romagnán át egészen Szicíliáig. Kiemelte, hogy a vásár utáni időszakban az olasz cégek értékesítése növekedni szokott, és az esemény lehetőséget kínál új üzleti kapcsolatok kialakítására.
A vásár idején 30 importőr és forgalmazó érkezik 10 balkáni országból, hogy közvetlen találkozókat folytassanak az olasz és szerb kiállítókkal. Május 20-án tanácskozást is szerveznek Innovációcsere: a szövetkezetek szerepe a modern mezőgazdaságban címmel, melyen több olasz agrárszövetkezet – köztük a Consorzio Agrario di Ravenna és a CAB Campiano – mutatkozik be.
A Vajdasági Szövetkezeti Szövetség elnöke, Jelena Nestorov Bizonj szerint az olasz szövetkezeti modellek példát mutathatnak a szerbiai mezőgazdasági termelőknek a stabilitás, versenyképesség és innováció terén. A szövetség a vásáron egy központi standdal lesz jelen, amely a régiós szövetkezetek találkozóhelye lesz.
Május 19-ét a vásár a „Szövetkezetek napjának” nyilvánította, miután az ENSZ idén hivatalosan is elfogadta ezt a tematikus napot.
A vásár hivatalos megnyitóját május 17-én 11 órakor tartják az 1-es csarnokban. A belépőjegyek ára egyénileg 800 dinár, csoportok számára (15 főtől) 600 dinár, diákok, nyugdíjasok és 14 év alatti gyermekek részére 400 dinár. Május 21-én, a családi napon, a családok számára a belépő kedvezményes, 400 dináros áron lesz elérhető.
A belépőjegyet vásárlók között egy John Deere 5045D típusú traktor kerül kisorsolásra nyereményjátékon, amelyet a fővédnök Kite Kft. biztosít.
Forrás: vajma.info
Fotó: Pannon RTV