A Vándormozi áprilisban Vajdaságba is elhozza a 2024-ben bemutatott, „Hogyan tudnék élni nélküled?” című zenés, magyar, romantikus vígjátékot. A film iránti érdeklődés rendkívül nagy: Magyarországon már több mint 750 ezer, míg Erdélyben több mint 100 ezer mozinéző váltott jegyet rá. A vajdasági bemutatóra Magyarkanizsán került sor, teltházas vetítés mellett.
Hogyan tudnék élni nélküled?
Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó… Lili korunk tipikus lánya: magányos, és igyekszik bebeszélni magának, hogy így jó neki. De egyszer a szülei lakásában talál egy régi levélcsomagot, amit az anyja, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni neki. Ő persze nem sokat habozik, olvasni kezd, és megelevenedik előtte a múlt: a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter (Törőcsik Franciska) akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához. De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival…
Demjén Ferenc dalai feledhetetlen, minden generációt újra meghódító slágerek. A napjainkban és harminc évvel ezelőtt játszódó napfényes, zenés vígjátékban a legismertebb számait (Sajtból van a hold, Darabokra törted a szívem, Szerelemvonat, Jégszív stb.) éneklik fiatal színészek és zenészek: Törőcsik Franciska, Marics Peti, Ember Márk, Brasch Bence, Kirády Marcell és társaik. A filmet az elmúlt évtizedek hazai vígjátékainak legsikeresebb alkotói hozták össze, a kreatív producer Goda Kriszta (BÚÉK, Csak szex és más semmi), a rendező Orosz Dénes (Seveled, Coming Out), a forgatókönyvet a magyarországi standup királynője, Kormos Anett (Mintaapák, A mi kis falunk) írta.
A Vándormozi áprilisban és májusban további vajdasági helyszíneken is műsorra tűzi az alkotást, az alábbi időpontokban és helyszíneken:
- Palics – Abazija mozi, április 10-től naponta, 18 órától
- Kishegyes – Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, április 25., 18 óra
- Bácsfeketehegy – Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület, április 26., 18 óra
- Topolya – Topolya község Művelődési Háza, április 29., 19 óra
- Zenta – Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, április 30., 18 óra
A vetítésekre a jegyek elővételben a szervezőknél vásárolhatók meg. A szervezők arra kérnek minden érdeklődőt, hogy időben biztosítsák helyüket.