Nagy a baj Szlovákiában: katonákat vezényelnének ki az utcákra a káosz megfékezésére

Minden követ megmozgat Robert Fico kormánya, hogy megfékezze a vészesen terjedő vírust.

Robert Fico rendkívüli kormányülést tartott hétfőn a száj- és körömfájás vírus egyre aggasztóbb mértékű terjedésének megfékezése céljából. Mint tudatta, a szlovák kormány 10 millió eurót különített el eszközvásárlásra és az intézkedések – többek között a szarvasmarhák leölése – végrehajtására.

Emellett bejelentette azt a javaslatot is, miszerint

hivatásos katonákat vonnának be, hogy betartassák az óvintézkedéseket, biztosítsák a közrendet a határokon, és vigyázzanak a kijelölt épületekre.

Az Economx idézte a szlovák Bumm SK hírportált, amely a következőről számolt be: Fico hétfőn felhívta Ursula von der Leyent, és felhívta a figyelmét, hogy a vírus terjedése összeurópai problémává nőheti ki magát.

A csehek is bevetik a katonaságot

Szerdától katonák is segítik a határállomásokon a kamionok ellenőrzését és fertőtlenítését – jelentette be Marek Vyborny cseh mezőgazdasági miniszter kedden Prágában.

A regionális vészhelyzet kihirdetését kedd reggel a dél-morvaországi agrárkamara kérte a kormánytól, mert attól tart, hogy a súlyos járvány Csehországra is átterjedhet.

A miniszter azt mondta, hogy a jelenlegi óvintézkedések elegendőek; ugyanakkor országos válságstáb alakult, melyet az Állami Állategészségügyi Kezelőség irányít. A válságstáb munkájába a cseh hadsereg állategészségügyi munkatársai is bekapcsolódtak.

Marek Vyborny megerősítette hétfői közlését, hogy Csehországban egyelőre egyetlen száj- és körömfájás esetet sem mutattak ki az ellenőrzések, de tekintettel a súlyos járvány közeli szlovákiai gócpontjára a cseh hatóságok tovább szigorítják a megelőző védőintézkedéseket.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT