Három személyt tartóztattak le Szerbiában, mert a gyanú szerint szervezett bűnözői csoport tagjaiként több mint száz hamis diplomát, bizonyítványt és egyéb oktatási dokumentumot készítettek. Az illegális tevékenységgel mintegy 20 millió dinárra tettek szert. Az ügyben egy középiskola vezetője is érintett.
A szerb belügyminisztérium közlése szerint a rendőrség a szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítására három személyt vett őrizetbe. A 40 éves J. A.-t, a 45 éves D. R.-t és az 52 éves V. M.-et bűncselekmények elkövetésére irányuló társulással és folytatólagosan elkövetett okirat-hamisítással gyanúsítják. Utóbbi két személy ellen hivatali helyzettel való visszaélés miatt is eljárás indult.
A nyomozás adatai szerint a csoport 2021 októbere és 2026 júniusa között egy belgrádi illegális nyomdában több mint száz hamis dokumentumot készített. Ezek között középiskolai, főiskolai és egyetemi diplomák, bizonyítványok, vizsgaigazolások és mesterdiplomák is szerepeltek.
A dokumentumokat megrendelésre állították elő, hogy azokat később valódi, szabályosan megszerzett végzettséget igazoló okiratként használhassák fel.
A gyanú szerint a bűnszervezet ezzel mintegy 20 millió dinár jogellenes bevételhez jutott.
Az ügyben további két személy ellen is büntetőfeljelentést tettek. Egyikük az 52 éves B. D., egy novi pazari középiskola vezetője, akit a bűnszervezet irányításával gyanúsítanak. Ő és egy másik érintett már korábban előzetes letartóztatásba került.
A hatóságok szerint D. R. a novi pazari iskola adminisztratív alkalmazottjaként több személynek állított ki hamis bizonyítványokat, diplomákat és igazolásokat. V. M. feladata az érdeklődők felkutatása, valamint személyes adataik és dokumentumaik továbbítása volt.
A rendőrség Belgrádban, Novi Pazarban és Raškában több helyszínen tartott házkutatást, amelyek során több tucat hamis dokumentumot és készpénzt foglaltak le.
A három őrizetbe vett gyanúsítottat 48 órán belül az illetékes ügyészség elé állítják.
Forrás: 192.rs







