Mintegy 550 millió eurós beruházás keretében 400 megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik Horvátországban, Daruvár közelében. A fejlesztés célja a villamosenergia-termelés mellett a haltenyésztés korszerűsítése és az éghajlatváltozás okozta vízhiány mérséklése.
A naperőművet a Horvátország középső részén található koncanicai halgazdaság tavaira telepítenék – írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap. A beruházást a zágrábi EnergoVizija vállalat fejleszti és finanszírozza, amely 2022-ben vásárolta meg az ország legrégebbi halgazdaságát.
A tervek szerint a gazdaság 24 halastavából három felszínére kerülnének úszó napelemek. A környezeti hatástanulmány alapján az erőmű évente mintegy 440 gigawattóra villamos energiát termelhetne. Az áram egy részét a halgazdaság használná fel, a fennmaradó mennyiséget pedig az elektromos hálózatba táplálnák. A beruházás részeként két transzformátorállomás és egy csatlakozó távvezeték is épülne.
A VÍZHIÁNY MIATT IS SZÜKSÉGESSÉ VÁLT A FEJLESZTÉS
A beruházás egyik fő indoka a halastavak romló vízellátása. A zágrábi Építőmérnöki Kar adatai szerint a tavak vízszintje tavaly nyáron 77, idén pedig 64 centiméterrel csökkent, miközben a víz hőmérséklete meghaladta a 30 Celsius-fokot.
Az előrejelzések alapján 2070-ig a halastavakat tápláló Ilova folyó vízhozama 18 százalékkal csökkenhet, a tavak vízszintje 24 százalékkal, víztérfogata pedig 39 százalékkal lehet alacsonyabb.
Az úszó napelemek árnyékoló hatásától a víz felmelegedésének és párolgásának mérséklődését várják.
A fejlesztés keretében a tavak területének mintegy ötödén zárt vízforgatásos, intenzív haltenyésztési rendszert alakítanának ki, amellyel az éves haltermelést 1500–2000 tonnára növelnék. A fennmaradó területeken megtartanák a hagyományos haltenyésztést.
TERMÉSZETVÉDELMI FELTÉTELEKHEZ KÖTIK A BERUHÁZÁST
A koncanicai halastavak az Európai Unió Natura 2000 természetvédelmi hálózatának részei, ezért a beruházás megvalósításához szigorú környezetvédelmi előírásokat kell teljesíteni.
A vöröshasú unka és a mocsári teknős élőhelyének védelme érdekében a napelemeket az eredetileg tervezett 30 helyett legalább 100 méterre helyeznék el a parti növényzettől.
Az előzetes vizsgálatok szerint a szükséges természetvédelmi intézkedések betartásával a beruházás nem veszélyeztetné a terület védelmi céljait.
A projekt megvalósulása esetén a koncanicai halgazdaság európai viszonylatban is ritka példája lehetne az energiatermelés és a haltenyésztés ilyen léptékű összehangolásának.
Címlapképünk illusztráció, forrás: Unsplash







