Újabb 37 500 euró támogatás odaítéléséről döntött a Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottsága – jelentette be közösségi oldalán dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
A mostani döntéssel az alapítvány által eddig megítélt támogatások teljes összege 302 600 euróról 340 100 euróra emelkedett.
Dr. Pásztor Bálint tájékoztatása szerint a mostani pályázati körben mind a négy támogatási kategóriában született döntés, így többféle élethelyzetben lévő rászorulók juthatnak segítséghez.
A VMSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a pályázati lehetőség továbbra is nyitva áll azok előtt, akiknek támogatásra van szükségük.
„Akinek segítségre van szüksége, pályázzon!”
– írta, egyúttal arra kérve követőit, hogy a felhívás hírét azokhoz is juttassák el, akikhez az interneten vagy a közösségi médián keresztül nehezebben jutnak el az információk.
A pályázás részletes feltételei a dr. Pásztor Bálint által közzétett Facebook-bejegyzéshez kapcsolódó tájékoztatóban érhetők el.







