Nem tudta bevenni az éles kanyart, meghalt egy magyar motoros Horvátországban

A Lika-Zengg megyei rendőrség szerint a férfi egy éles kanyarban elvesztette uralmát a motorkerékpárja felett, majd az út szélének és egy sziklás útbevágásnak csapódott. A motoros a helyszínen életét vesztette.

A 30 éves férfi Karlobag felől Senj irányába haladt, amikor egy éles kanyart a rendőrségi közlés szerint túl nagy sebességgel próbált bevenni.

A motoros emiatt elvesztette uralmát a jármű felett, letért az útról, majd az út szélének és egy sziklás útbevágásnak ütközött – írja a pmonline.hu. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta, a férfi a helyszínen életét vesztette.

A térségben néhány nappal korábban is súlyos motoros baleset történt: Karlobag közelében egy 49 éves szlovén motoros szenvedett életveszélyes sérüléseket.

A horvát rendőrség szeptember 18. és 20. között nyolc közlekedési balesetet regisztrált Lika-Zengg megyében. Emellett 121 gyorshajtási esetet és 12 ittas vezetést is feljegyeztek, továbbá 29 más jellegű közlekedési szabálysértés miatt intézkedtek.

A legkirívóbb gyorshajtást egy olyan útszakaszon mérték, ahol 80 kilométer per óra volt a megengedett sebesség, az érintett sofőr azonban 138 kilométer per órával közlekedett.

Fotók: Burin HR

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT