Autópálya kötheti össze Belgrádot Temesvárral

Autópálya épülhet Belgrád és Temesvár között – erről Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök beszélt a Radio Beograd 1 műsorában. Az útvonal Belgrádot Versecen keresztül kötné össze a romániai Temesvárral.

A szerb államfőt arról kérdezték, hogy a Kárpáti Kezdeményezés csúcstalálkozóján folytatott-e konkrét egyeztetéseket a román féllel a Belgrád–Temesvár autópályáról. Vučić elmondása szerint a kérdés szóba került a Nicușor Dan román államfővel folytatott tárgyalásán is.

Vučić szerint a tervezett Belgrád–Versec–Temesvár autópálya lehetne Szerbia és Románia egyik legfontosabb közúti összeköttetése. Hozzátette, hogy Románia jelenleg jelentős autópálya-fejlesztéseket hajt végre, ezért Szerbiának is számolnia kell a Temesvár irányába történő további közlekedési fejlesztésekkel.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy a Temesvárral való összeköttetés kiépítését követően hosszabb távon a Bukarest felé vezető kapcsolatok fejlesztésében is gondolkodni kell.

A beruházás megkezdésének pontos időpontjáról, várható költségéről és az út részletes nyomvonaláról egyelőre nem közöltek konkrét adatokat.

Fotó és cikk forrása: 192.rs

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT