A Magyar Mozgalom az elnöksége idején politikai értelemben megszűnt, az általuk támogatott Márki-Zay Péter nem lett miniszterelnök, a velük új magyar–magyar viszonyrendszert tervező Momentum mára parlamenten kívül maradt, a Moramo koalíció pedig még megalakulásának évében eltűnt eredeti formájában. Sövény Ferenc most a Vajdasági Magyar Újrakezdés alelnökeként tért vissza a politikába.
A politikában nem ritkák a kudarcok, ahogyan az újrakezdések sem. Sövény Ferenc eddigi közéleti pályáján azonban feltűnően gyakran követte az egyiket a másik: azok a szervezetek, jelöltek és politikai konstrukciók, amelyek mellett kiállt, rövid időn belül vereséget szenvedtek, felbomlottak vagy elveszítették korábbi jelentőségüket.
Sövény most mégis ismét nekivág. A 2026-ban megalakult Vajdasági Magyar Újrakezdés egyik alelnökeként tért vissza a vajdasági magyar politikába. Az „újrakezdés” elnevezés az ő esetében különösen találó, az eddigi mérlege alapján ugyanis nem ez az első politikai nekifutása.
NAGY ÍGÉRETEKTŐL A POLITIKAI LEÁLLÁSIG
Sövény Ferencet 2020 októberében választották meg a Magyar Mozgalom elnökének. Megválasztása után szemléletváltást, erősebb jelenlétet, új kommunikációs módszereket és a szervezeti struktúra megerősítését ígérte. Úgy beszélt a Magyar Mozgalomról, mint a vajdasági magyar ellenzék lényegében utolsó működőképes szervezetéről, amely egy energikus, fiatalos csapattal venné fel a harcot a hatalmi pártokkal.
Az ígért megerősödés helyett azonban alig két évvel később maga Sövény jelentette be a szervezet politikai és közéleti tevékenységének felfüggesztését. A Magyar Mozgalom a 2022-es nemzeti tanácsi választáson már el sem indult. Sövény még azon a nyáron benyújtotta lemondását, de hónapokon keresztül nem találtak senkit, aki átvette volna tőle az elnöki tisztséget.
A szervezet jogilag ugyan nem szűnt meg, politikai szereplőként azonban gyakorlatilag eltűnt. Sövény akkor úgy fogalmazott, hogy „a mozgalom elfáradt”. Végül tehát az ő elnöksége alatt következett be az, amit megválasztásakor még megakadályozni ígért: a Magyar Mozgalom teljes politikai lenullázódása.
MÁRKI-ZAY PÉTERBEN LÁTTÁK A VÁLTOZÁS GARANCIÁJÁT
A Sövény vezette Magyar Mozgalom 2021 októberében nyíltan Márki-Zay Péter mellé állt. Közleményükben a magyarországi ellenzék miniszterelnök-jelöltjét nevezték a határon túli magyarság garanciájának, és azt írták, készen várják a változást, valamint a „demokratizálódó Magyarország pozitív hozadékát”.
A politikai kapcsolat a választási kampányban tovább erősödött. A Magyar Mozgalom 2022 márciusában saját szabadkai székházában látta vendégül Márki-Zay Pétert. A szervezet beszámolója szerint az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról biztosította őket, hogy győzelme esetén folytatódik a határon túli magyar közösségek támogatása, tovább bővítik a kettős állampolgárok jogait, a támogatáspolitikát pedig igazságosabbá és átláthatóbbá teszik, megszüntetve a politikai hűség alapján történő kivételezést.

A szabadkai kampányrendezvényen Márki-Zay Péter felszólalása mellett Sövény Ferenc is beszédet mondott. A támogatás tehát nem egy elszigetelt szervezeti közlemény volt, hanem személyesen is vállalt, nyilvános politikai kiállás. A várt fordulat azonban elmaradt: Márki-Zay Péterből nem lett miniszterelnök, az általa vezetett hatpárti ellenzéki összefogás pedig súlyos vereséget szenvedett a 2022-es magyarországi választáson.
Érdekesség, hogy a VMÚ másik alelnöke, Natkai Andrea is nyilvánosan vállalta Márki-Zay Péterhez fűződő szimpátiáját: 2026. március 15-én közös fényképet osztott meg vele a budapesti TISZA-rendezvényről, miközben a bácskossuthfalvi megemlékezésen nem vett részt.

A MOMENTUMMAL TERVEZTEK ÚJ MAGYAR–MAGYAR VISZONYT
Néhány hónappal korábban, 2021 novemberében Sövény Ferenc elnökként fogadta Szabadkán a Momentum Mozgalom küldöttségét. A találkozóról szóló beszámoló szerint a felek egy „új magyar–magyar viszonyrendszer” kiépítésén dolgoztak, magyarságpolitikai kérdésekben egyetértésre jutottak, és a tárgyalások folytatását ígérték.
Az együttműködésből végül nem lett tartós politikai építkezés. A Momentum 2026-ban már el sem indult az országgyűlési választáson, így mára saját parlamenti képviselet nélkül maradt. Az a párt tehát, amellyel Sövényék évekkel korábban új alapokra kívánták helyezni a határon túli magyar politikát, időközben az Országgyűlésen kívül maradt.
A MORAMO SEM HOZOTT MANDÁTUMOT A MAGYAR MOZGALOMNAK
Sövény elnöksége alatt a Magyar Mozgalom a szerbiai ellenzéki térfélen is új szövetségeseket keresett. A szervezet előbb az Akció polgári platform alapító tagjaként jelent meg, majd a 2022-es választáson a Moramo zöld–baloldali koalícióhoz csatlakozott.
A Moramo 178 733 szavazattal, 4,70 százalékos eredménnyel 13 mandátumot szerzett a szerb parlamentben, vagyis a koalíció átlépte a választási küszöböt. A Magyar Mozgalom számára azonban ez sem hozott áttörést: jelöltjük, Csernik Árpád a lista 22. helyén szerepelt, így nem jutott be a parlamentbe.
Maga a Moramo sem bizonyult hosszú életű politikai konstrukciónak. A választási koalíció még 2022-ben megszűnt eredeti formájában, alkotóelemei pedig más pártokban és szervezetekben folytatták. A Magyar Mozgalom ebből a folytatásból is kimaradt. Sövény néhány hónappal a választás után lemondott, az év végén pedig bejelentette saját szervezete politikai működésének felfüggesztését.
ÚJ SZERVEZET, ISMERŐS SZEREPLŐ
Négy évvel később Sövény Ferenc ismét egy új vajdasági magyar politikai formáció vezetésében jelent meg. Ezúttal a Vajdasági Magyar Újrakezdés egyik alelnökeként tért vissza. A VMÚ küldöttségének tagjaként 2026 júliusában Budapesten már a TISZA Párt vezette magyar kormány és az Országgyűlés több tisztségviselőjével tárgyalt. Márki-Zay Péter és a Momentum után tehát most a TISZA Párt lett Sövény Ferenc új magyarországi politikai kapcsolódási pontja. A szereplők változnak, a politikai minta azonban ismerős.
Természetesen nem állítható, hogy valamennyi korábbi politikai kudarc kizárólag Sövény Ferenc személyén múlt volna. A mérleg azonban így is nehezen hagyható figyelmen kívül: elnöksége alatt politikailag megszűnt a Magyar Mozgalom, nem valósult meg a Márki-Zay Péterhez kötött kormányváltás, parlamenten kívül maradt a Momentum, a Moramo pedig rövid időn belül felbomlott, miközben a Magyar Mozgalom saját képviselői mandátum nélkül maradt.
Sövény most ismét új szervezettel és új szövetségesekkel próbálkozik. A kérdés már csak az, hogy a Vajdasági Magyar Újrakezdés valóban a vajdasági magyar közösség újrakezdését hozza-e majd el, vagy csupán Sövény Ferenc politikai pályájának következő nekifutása lesz a korábbi, zátonyra futott kísérletek után.
G..J.







