Több mint 1200 kiállító részvételével zajlik a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár Újvidéken, ahol az állattenyésztési kiállítás idén is a rendezvény egyik legnagyobb látványossága. A vásáron 40 ország képviselteti magát, a látogatók pedig a hazai állattenyésztés legjobb genetikai állományát is megtekinthetik.
A kiállítás egyik fő attrakciója a Jablan nevű, több mint 1,8 tonnás szimentáli bika, amely a szerbiai Bogatićból érkezett az újvidéki vásárra. Az állat a Braća Jeremić gazdaság tulajdonában van, és várhatóan elnyeri a nemzeti állatkiállítás legnehezebb egyedének járó címet – számolt be a Dnevnik.
A hatéves bikáról tulajdonosa, Radenko Jeremić elmondta, hogy hosszú életét és kivételes fejlődését elsősorban a genetikai adottságainak köszönheti.
A vásáron emellett egyre nagyobb figyelmet kapnak a mezőgazdasági drónok is. A szakemberek szerint néhány éven belül szinte minden gazdaság használhat majd pilóta nélküli légi járműveket a termelésben, mivel ezek időt takarítanak meg, csökkentik a költségeket és javíthatják a terméshozamot.
A mezőgazdasági drónok ára modelltől és felszereltségtől függően 14 és 18 ezer euró között mozog.
Címlapkép: Olvasói fotó







