Fokozott rendőri ellenőrzések indulnak Szerbia útjain május végéig

Szerbiában az év első négy hónapjában 34 gyalogos és 22 kétkerekű járművet vezető személy vesztette életét közlekedési balesetben, ezért a közlekedési rendőrség május 31-éig fokozott ellenőrzéseket tart az ország útjain – írja a VajdaságMA.

A belügyminisztérium közleménye szerint a gyalogosok és a kétkerekű járművek vezetői továbbra is a közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői közé tartoznak. Az akció során elsősorban az általuk elkövetett szabálysértések felderítésére összpontosítanak majd a hatóságok.

A minisztérium arra kérte a közlekedés minden résztvevőjét, hogy tartsák be a szabályokat, legyenek körültekintőek és felelősségteljesek annak érdekében, hogy csökkenjen a balesetek száma és minél több emberéletet sikerüljön megóvni.

Külön felhívták a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy fokozottan ügyeljenek a gyalogosokra és a kétkerekű járművek vezetőire, főként a gyalogátkelők, bevásárlóközpontok és piacok környékén. A gyalogosokat és kerékpárosokat pedig arra figyelmeztették, hogy tartsák be a közlekedési jelzéseket és használjanak megfelelő védőfelszerelést.

Címlapképünk illusztráció.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT