Elpusztult Timmy, a hosszúszárnyú bálna, amelyet május elején egy nagyszabású nemzetközi mentőakció keretében juttattak vissza a nyílt tengerre a német partoktól. A dán hatóságok szombaton megerősítették, hogy az Anholt-sziget közelében megtalált tetem valóban a hónapok óta figyelemmel kísért állaté.
Az azonosítást a bálna testén megtalált nyomkövető eszköz alapján végezték el. A vizsgálatban dán természetvédelmi szakemberek, valamint a német Mecklenburg–Előpomeránia tartomány környezetvédelmi minisztériumának munkatársai is részt vettek.
Timmy még márciusban rekedt meg a Balti-tenger sekély részén, a Wismar-öböl térségében. A hosszúszárnyú bálna állapota fokozatosan romlott, és a szakemberek több alkalommal is megpróbálták visszaterelni a nyílt vízre, sikertelenül.
Végül egy külön mentőcsapat vállalta az utolsó kísérletet: az állatot május 2-án az Északi-tengeren engedték szabadon. A mentőakció mögött Walter Gunz, a MediaMarkt áruházlánc társalapítója állt, aki finanszírozta a műveletet.
A szakemberek remélték, hogy Timmy a nyílt tengeren ismét megfelelő körülmények közé kerülhet, a mostani bejelentés azonban megerősítette, hogy a bálna nem élte túl a hosszú megpróbáltatásokat.
Fotó: SSG/EPA







