A horvát államfő lemondta a Brdo–Brioni csúcsot Vučić kijelentései miatt

Zoran Milanović horvát államfő lemondta a Brdo–Brioni folyamat májusra tervezett horvátországi csúcstalálkozóját, miután úgy ítélte meg, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök közelmúltbeli politikai nyilatkozatai miatt nem adottak a feltételek a találkozó megtartásához – számolt be az MTI.

A horvát elnöki hivatal közleménye szerint Milanović társelnökként hozta meg a döntést, hangsúlyozva: a szerb államfő kijelentései ellentétesek a kezdeményezés céljaival, rontják a kétoldalú kapcsolatokat, és veszélyeztetik a térség békéjét és stabilitását.

A Brdo–Brioni folyamatot Horvátország és Szlovénia indította el azzal a céllal, hogy erősítse a délkelet-európai országok együttműködését, valamint elősegítse az európai integrációt.

Milanović tájékoztatta a találkozóra meghívott államfőket a döntésről, és jelezte: az új időpontról a szlovén államfővel, Nataša Pirc Musarral egyeztetve döntenek majd.

Aleksandar Vučić a szerbiai helyhatósági választásokat követően arról beszélt, hogy megvizsgálják a külföldi beavatkozás lehetőségét, és utalt egy szomszédos ország logisztikai szerepére is. Hétfőn pedig azt is közölte: telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel az energiaügyi kérdések mellett Koszovóról, a boszniai Szerb Köztársaságról, valamint – megfogalmazása szerint – Zágráb, Pristina és Tirana szövetségéről is szó esett.

Címlapkép: Damir Sencar/Afp

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT

időjárás

Már látni, milyen idő vár ránk télen

Az ECMWF (Európai Középtávú Előrejelző Központ) szezonális előrejelzése minden hónapban hat hónapos időtávra készül, tehát már az egész telet magában