
Ezekből a szakmákból van most a legnagyobb hiány Vajdaságban
Lakatosok, gépkezelők, kamionsofőrök, szakácsok, építőipari munkások és bolti eladók is szerepelnek azok között a szakmák között, amelyekben jelenleg erős a

Lakatosok, gépkezelők, kamionsofőrök, szakácsok, építőipari munkások és bolti eladók is szerepelnek azok között a szakmák között, amelyekben jelenleg erős a

Szeptember második felére Vajdaság-szerte felgyorsulnak az őszi mezőgazdasági munkák. A napraforgó után fokozatosan a kukorica betakarítása is előtérbe kerül, miközben

Szerbiában már több mint 900 ezer okos villanyórát szereltek fel, számuk pedig az év végére elérheti az egymilliót. Jelenleg nagyjából

Az ősz beköszöntével a tengerparti nyaralások helyét egyre inkább a néhány napos városlátogatások veszik át. A szerbiai turisták körében Budapest,

Egy nő életét vesztette szerda reggel a Szabadka és Bajmok közötti úton történt súlyos közlekedési balesetben. A szerencsétlenség Tavankút elágazásánál

Három, korábban az újvidéki Betanija szülészetén kezelt nő került legionellafertőzéssel a kamenicai Tüdőgyógyászati Intézetbe – írja az N1. A portál

Több mint 160 ír sportoló szólította fel az ír férfi labdarúgó-válogatott játékosait, hogy ne lépjenek pályára az Izrael elleni mérkőzéseken.

Minden magyarok által lakott vajdasági településre szeretne eljutni a választási kampány során a Vajdasági Magyar Szövetség – erről dr. Pásztor

Leesett az idei szezon első hava a szerbiai Golija-hegységben, Ivanjica község területén. A szeptember végi havazás meglepte a helyieket, a

A szerbiai Korrupcióellenes Ügynökség az idei választási kampányban már a politikusok Facebook- és Instagram-bejegyzéseit is figyeli. Az ellenőrzés célja annak

A horvát kormány az üzemanyagárak emelkedésének fékezésére a napi üzemanyagár-képzés bevezetését mérlegeli, hogy a kiskereskedelmi árak gyorsabban kövessék a világpiaci

Tavaly év végén 64 672 külföldi állampolgár tartózkodott Szerbiában munkavégzés céljából – derül ki az ország 2025-ös migrációs profiljából, amelyről

Állásbörzét szervez Szabadkán a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szabadkai kirendeltsége április 2-án, csütörtökön. Az eseményen 20 munkaadó vesz részt, és mintegy

A Németországban élő szíriai menekültek jelentős részének hazatérését vetítette előre Friedrich Merz, aki hétfőn Berlinben beszélt erről Ahmed es-Saraa ideiglenes szíriai

Április első négy napján az évszakhoz képest hűvösebb idő várható, gyakori esővel vagy helyi záporokkal. A reggeli hőmérséklet 1 és

Három hónappal meghosszabbították a Szerbia és Oroszország közötti gázszállítási szerződést, kedvező feltételek mellett – jelentette be Aleksandar Vučić, miután hétfőn

Elfogadta a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeküket gondozó szülők jogállásáról szóló törvény tervezetét az erre a célra létrehozott munkacsoport

Zoran Milanović horvát államfő lemondta a Brdo–Brioni folyamat májusra tervezett horvátországi csúcstalálkozóját, miután úgy ítélte meg, hogy Aleksandar Vučić szerb

A tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság új pályázatára április 17-ig lehet benyújtani a jelentkezéseket. A tartományi pályázaton az organikus termeléssel foglalkozó

Három hónappal meghosszabbították a Szerbia és Oroszország közötti gázszállítási megállapodást, jelentette be Aleksandar Vučić államfő. Az elnök közölte, hogy telefonon

Várjanak a kukorica és napraforgó vetésével a gazdák, amíg kellően felmelegszik a talaj – tanácsolják az agrárszakemberek. Szerintük április közepén

Rekordot döntött a készülő Harry Potter-sorozat első előzetese: 48 óra alatt 277 millió megtekintést ért el organikusan, vagyis fizetett hirdetések