Holnap kezdik utalni a közszférában dolgozók megemelt béreit. A közszférában dolgozók bére január 1-jén 5,1 százalékkal emelkedett, a minimálbér pedig 551 eurót tesz ki.
Holnap kezdik utalni a közszférában dolgozók megemelt béreit – mondta Siniša Mali a dubaji csúcstalálkozón. A szerb pénzügyminiszter kiemelte: ezzel teljesítjük az ígéretünket.
A közszférában dolgozók bére január 1-jén 5,1 százalékkal emelkedett, a minimálbér pedig 551 eurót tesz ki. Mali emlékeztetett, hogy december óta 12,2 százalékkal emelték a nyugdíjakat is továbbá, hogy tavaly januárban az oktatásban dolgozók bérei 11 százalékkal, az állami szektorban dolgozóké pedig 8 százalékkal emelkedtek.
Hozzátette, hogy ezután tavaly márciusban rendkívüli, öt százalékos béremelést hajtottak végre az oktatásban, októberben pedig további öt százalékos rendkívüli béremelést az említett szektorban és az egészségügyi dolgozók esetében.
A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a mostani 5,1 százalékos emeléssel az oktatásban dolgozók összesített béremelése az elmúlt 12-13 hónapban 28,6 százalék, az egészségügyben dolgozóké pedig 19,2 százalék.
Forrás: PannonRTV







