Női vállalkozókat és kézműves mesterségeket támogat a szerb kormány

Átadták a női vállalkozók, valamint a régi és művészeti kézműves mesterségek fejlesztését célzó támogatási programok határozatait Szerbiában – számolt be róla a Vajdasági RTV.

A támogatásokról szóló döntéseket Đuro Macut miniszterelnök és Adrijana Mesarović gazdasági miniszter adta át. A kormányfő hangsúlyozta: a női vállalkozók nem csupán fontos szereplői, hanem mozgatórugói is a gazdaságnak, hiszen kis- és középvállalkozásaikon keresztül munkahelyeket teremtenek és erősítik a helyi közösségeket.

Macut rámutatott, hogy a nők gyakran kevesebb induló tőkével és nagyobb kockázatvállalással vágnak bele a vállalkozásindításba, ezért a pénzügyi támogatások kulcsszerepet játszanak a tőkéhez jutás megkönnyítésében, a kockázatok csökkentésében, valamint a további fejlődés és a foglalkoztatás bővítésének ösztönzésében.

A program a hagyományos és művészeti kézműves mesterségekre is kiterjed. Az idei évben 256 kézműves nyújtott be pályázatot, ami jelentős növekedést jelent az előző évekhez képest. A kormány célja, hogy ezek a mesterségek ne szoruljanak háttérbe, hanem fejlődjenek, modernizálódjanak, és megjelenjenek nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacokon is.

A támogatási program a gazdaság élénkítése mellett a kulturális örökség megőrzését és a helyi közösségek megerősítését is szolgálja.

Címlapképünk illusztráció.

Oszd meg a cikket:
VAJDASÁG IDŐJÁRÁS

NEKED AJÁNLOTT